Csak a Q2-ig jutott a Ferrari, a csapatfőnök pedig értékelt

A Ferrari nem fogja a kirakatba tenni a mai időmérőn elért eredményét. A két vörös autónál már az is szinte csodának számított, hogy továbbmentek a Q2-be, ahol végül a 13. és 14. helyet sikerült megszerezniük, mindössze George Russellt megelőzve. A csapatfőnök, Mattia Binotto a nehéz délután után értékelt.

Csak a Q2-ig jutott a Ferrari, a csapatfőnök pedig értékelt

Binotto a Skynak beszélt arról, hogy miért voltak ennyire lassúak eddig a hétvégén. Először arról kérdezték, hogy mit szól ahhoz, hogy egy éve még nyertek ezen a pályán, most pedig ennyire gyenge a teljesítményük.

„Nehéz ez a helyzet, kétség sem férhet hozzá. Nem lehetünk boldogok, én sem lehetek az és egyikünk sem az, a szurkolók meg végképp nem azok. Most az a lényeg, hogy megértsük a helyzetet és továbblépjünk. A tegnapi edzések alatt a pilóták nehezen boldogultak az autóval, nem tudtuk munkára bírni a gumikat. Sosem voltak magabiztosak.”

Még több F1 hír:

„Nem indult jól a hétvége, ezért próbáltunk változtatni az autón az egyensúly, a beállítások, de még a kivezető körök tekintetében is. A gumik előkészítésére koncentráltunk, hogy jobban fel tudjuk melegíteni őket, és jobban teljesítsenek egy normál körön. Nem sikerült azonban kihoznunk belőle azt, amit akartunk” – folytatta Binotto.

„Valami hiányzik ezen a hétvégén, de azt várom, hogy a mérnökök megértik majd a problémát. A helyzet javult tegnap óta, de nem annyira, hogy a riválisok előtt lehessünk.” A következő kérdés arra vonatkozott, hogy vajon a látott gondjaik csak Spára jellemzőek-e vagy alapvető gondokról van szó.

„A probléma erre a hétvégére vonatkozik. Nem értettük meg, hogy hogyan kéne munkára fogni az abroncsokat. Ez ugyanaz az autó, mint az előző futamokon, és a riválisoknál is ez a helyzet, ezért van valami, ami nem működött nálunk, mivel hátrébb vagyunk, mint kellene.”

„Végül a nagyobb leszorítóerő mellett döntöttünk, gondolva a holnapi futamra is, ahol akár eshet is az eső, ezért valamennyit feláldoztunk az időmérőből. Ennek láthattuk az eredményét az egyenesekben, az első és a harmadik szektorban. Sajnálom a szurkolókat, de meg kell értenünk, hogy mi történt ma. A tegnapi nappal kell kezdenünk. A tegnapi helyzet rossz hatással volt a mai teljesítményre.”

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Charles Leclerc, Ferrari SF1000

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Mit tudna mondani a csalódott rajongóknak?” – hangzott a következő kérdés. „Most türelemre van szükség, mert a jövőt tartjuk szem előtt és arra építünk. 2021-re és főleg 2022-re koncentrálunk, de most is jól akarunk szerepelni. Ennél jobban kell teljesítenünk. Van egy minimum célunk. A mostanihoz hasonló futamok nem segítenek.”

„Megpróbálunk jól menni az olasz futamokon. Itt eddig nem alakultak jól a dolgok, de a verseny holnap következik, és a pontokat is akkor osztják. Ne adjunk fel egy millimétert se, és fókuszáljunk holnapra.”

A Ferrari csapatfőnökét végül holnapi esélyeikről is kérdezték.

„Szerintem minél többet megyünk, annál jobban megértik az autót a pilóták. A holnapi futam hosszú, és általában jobban teljesítünk vasárnaponként. Holnap szerintem az előttünk lévőkkel harcolhatunk majd, és jó versenyt várok egy olyan pályán, ahol lehet előzni. Ha megtaláljuk a jó egyensúlyt, akkor még bármi lehet a futamon.”


Kulisszák mögött a Ferrari F1-es bemutatója: SF1000

megosztás
hozzászólás
Sainzot is meglepte, hogy meg tudta verni a Racing Pointokat
Előző cikk

Sainzot is meglepte, hogy meg tudta verni a Racing Pointokat

Következő cikk

Horner Verstappen és Albon csapatmunkáját méltatta az időmérő után

Horner Verstappen és Albon csapatmunkáját méltatta az időmérő után
Hozzászólások betöltése