Csak a festését mutatja be a tesztek előtt a Williams

Február 17-én mutatja be a festését a Williams a RaceFans információi szerint, az autójukat viszont csak a teszteken láthatjuk majd. Kérdés, hogy megismétli-e a grove-i istálló a tavalyi blamát, amikor nem készült el időben az autó.

Nicholas Latifi, Williams FW42

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

2019-ben a Williams nem tudott részt venni a barcelonai tesztek első napjain, ugyanis elkéstek az autójukkal. A brit istálló csapatfőnöke, Claire Williams azt nyilatkozta, hogy idén nem fognak így járni.

A RaceFans információi szerint a Williams a tesztek előtt csak a festését fogja bemutatni február 17-én, ráadásul a tavalyi autójukat fogják használni a bemutatóhoz.

További híreink:

Ez alapján kérdéses lehet, hogy elkészül-e időben a 2020-as autójuk, amit a terveik szerint a barcelonai teszt első napján, azaz február 19-én láthatjuk majd először.

Ezenkívül a RaceFans azt is megtudta, hogy a Haas is Barcelonában rántja le a leplet a 2020-as kocsijáról, reggel 8 órakor, február 19-én. Az amerikai istálló minden bizonnyal visszatér a fekete-aranyról a szürke színre, mivel távozott a tavalyi névadó szponzoruk, a Rich Energy.


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy megkapjuk Ott Tänak hatalmas bukásának belsőkamerás felvételét. A Monte Carlo Rali történetének egyik legnagyobb incidense.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A McLaren F1-es csapata a kulisszák mögött: készül a 2020-as autó
Következő cikk Raikkönent a rekord nem, csak az Alfa fejlődése érdekli

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország