Csak 5 decibelt hozott a nevetséges megafon: nyilván bukta a Mercedes trombitája

Csak 5 decibelt hozott a nevetséges megafon: nyilván bukta a Mercedes trombitája

Andy Cowell, a Mercedes HPP vezetője megerősítette, senki sem volt túl elégedett a megafonos kipufogóval, így valószínűleg más utat keresnek. Az FIA és a csapat is dolgozik az ügyön.

A Sky Sports mai közvetítésén érintették a Barcelonában tesztelt rendszert, amit nagy várakozás előzött meg, de végül inkább közröhej tárgya lett. Vettel elmondta, egy gramofon jutott eszébe róla, amikor meglátta, és Rosberg, aki a teszt előtt nagyon méltatta a dolgot, szintén belátta, inkább hagyjuk. A kinézete egy dolog, de a nagyobb probléma, hogy a várt hatás is elmaradt.

Rosberg a laboratóriumi tesztek után úgy nyilatkozott, kétszer olyan hangos lesz tőle az autó, de éles körülmények között nem ez volt a helyzet. Cowell ma Monacóban megerősítette, valószínűleg nem ez a járható út.

//

Post by www.f1-live.hu.

"Az első futamokon felmerült némi aggály az új erőforrások hangja miatt. Az FIA és a FOM is arra kért minket, végezzünk el némi munkát ezen a téren; a tesztpadon sikerült előrelépni, majd Barcelonában teszteltünk egy potenciális jelöltet"- avatott be a szakember. "Önmagában egy nagyon jó eszköznek véltük, de nem lett lényeges különbség. Az FIA is jelen volt pár szakértővel, akik elvégeztek pár mérést, melyek ugyanezt erősítették meg. Most az FIA alaposan átnézi az eredményeket, és lesz pár javaslat arra vonatkozóan, mit tegyünk következő lépéséként."

Az emberek szerint elég vicces volt a kipufogóra helyezett toldás. Ezek szerint elvetik? "Nem vagyok biztos benne, milyen utat fogunk követni. Dolgozunk a megoldásokon, olykor ezek viccesen néznek ki..."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING