Crashgate-ügy: Massa jogászai a Renault-t, a Ferrarit és egy korábbi szponzort is „bepereltek”

Az FIA és az F1 már megkapta a maga értesítését Felipe Massa jogi csapatától, és jelenleg válaszra várnak a két szervezettől. Eközben viszont újabb fejlemények derültek ki, melyben érintett a Renault és annak korábbi csapatfőnöke, magas beosztású szakemberei, szponzora, valamint a Ferrari is.

2005 World Champion Fernando Alonso celebrates with Flavio Briatore

Úgy tűnik, Massa jogi csapata nem áll meg annál, hogy megpróbálja az FIA-t és az F1-t bíróság elé citálni, hiszen most kiderült, hogy Flavio Briatore, a Renault és a Ferrari istállója is kénytelen lesz belefolyni az ügybe.

A korábbi olasz csapatfőnök, aki 2008-ban arra utasította fiatalabb Nelson Piquet-t, hogy szándékosan csapja falnak autóját, jelenleg a Forma–1 nagyköveteként is tevékenykedik. A Ferrari eközben hivatalosan még nem fejezte ki támogatását Massa pereskedésének ügyében, de az ügyvédi csapat arról beszélt, hogy örülnének, ha a neves olasz márka is beállna mögéjük.

Most pedig úgy tűnik, újabb fejlemény következett be a témában, miután a Motorsport.com megtudta, hogy ezen a héten kedden Massa ügyvédei bizonyítékmegőrzési rendelkezést küldtek ki Briatorénak, a Renault/Alpine-nak, a Ferrarinak, az ING-nek, amely 2008-ban a Renault szponzora volt, illetve Pat Symondsnak és Steve Nielsennek, akik akkoriban szintén a francia csapatnál dolgoztak.

Ez alapvetően annyit jelent, hogy a feleket értesítették a potenciális peres eljárásról, és megkérik őket, hogy az ahhoz kapcsolódó esetleges dokumentumokat vagy egyéb bizonyítékokat ne tegyék tönkre és ne is manipulálják, hiszen azokra szükség lehet majd a folytatásban.

A helyzet tehát látszólag tovább bonyolódik, miközben Massa jogászai arra várnak, hogy mit válaszol nekik az FIA és az F1. Erre a legfrissebb információk szerint október közepéig kaptak haladékot, de amennyiben a válasz nem lesz kielégítő, akkor vélhetően megindítják majd ellenük a pert, amelyre látszólag nagyon is készülődnek.

Bernie Ecclestone, aki egy korábbi nyilatkozatával lényegében elindította ezt az egész mizériát, most arról beszélt, hogy szerinte Massának semmi esélye nincs megnyerni ezt a pert.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Ferrari „rajtelektronikája” egy folyamatosan bővülő adatbázis
Következő cikk Vasseur: fontos pontokat kell szereznie a Ferrarinak Szingapúrban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország