Coulthard: Talán a Mercedes már közölte is Bottasszal a 2022-es sorsát

A korábbi F1-es pilóta, David Coulthard szerint Valtteri Bottas barcelonai viselkedése talán azt vetítheti előre, hogy a Mercedes nem tartja őt meg a következő szezonra.

Valtteri Bottas, Mercedes

Valtteri Bottas, Mercedes

Steve Etherington / Motorsport Images

A legutóbbi Spanyol Nagydíjon Lewis Hamilton és a Mercedes egy bátor taktikával tudta legyőzni Max Verstappen Red Bullját. A brit a második kerékcserét követően hatalmas tempóban közeledett a vezető hollandra, de még volt egy akadály előtte.

Az pedig nem más volt, mint a márkatársa a másik Mercedesben. A címvédő istálló elmondta, hogy mivel Hamilton nem volt még DRS-távolságban, így ez nehezítette az előzését Bottasszal szemben. A finn nem is feltétlenül akart könnyedén félreállni, hiába mondták neki rádión, hogy ne tartsa fel a hétszeres bajnokot.

Még több F1 hír:

Bottas tavaly ismét csak egyetlen szezonra kapott szerződést, így idén is muszáj lesz tárgyalnia a jövőjéről, ha maradni szeretne. Coulthard azonban azon tűnődik, hogy mi van akkor, ha már most megmondták neki, hogy 2022-ben nem lesz a csapat versenyzője, ezért sem volt olyan előzékeny Hamiltonnal szemben két hete.

„Azon gondolkozom, hogy talán már szólhattak is neki, hogy nem fogják megújítani vele a szerződését. Ez is lehetséges. Amikor én távoztam a McLarentől, nekem júniusban szóltak, amikor a Francia Nagydíjat tartották. Ez egy évvel a szerződésem lejárta előtt volt” – mondta a skót az On the Marbles podcastben.

Toto Wolff csapatvezető a spanyol futam után azonban még arról beszélt, hogy nem aggódik Bottas mentális állapota miatt, hiába indult számára nehezen az idei év. A riválisok azonban egyre közelebb kerülnek a bajnokcsapathoz, így már a finn esetében sem biztos mindig a második hely, még ha Hamilton jobb is nála.

 

2021-ben már többször is láthattuk őt a középmezőnyben csatázni, és nem is mindig is tudta átverekedni magát a papíron elvileg jóval lassabb versenyzőkön. „A forgalomban kissé kétségbeesettnek tűnik nekem” – vélekedik Mark Webber.

„Azt tudjuk, hogy össze tud rakni egy gyors kört, de nehezen tud visszatámadni, ha gondba kerül. Imolában féltávnál már kört kapott a nedves körülmények között. Az én hátsómat is szétrúgták párszor, de sosem köröztek le a verseny felénél, szóval egy olyan versenyző esetében, aki egy bajnoki autóban ül, az egy nehéz délutánnak számít.”

„Tudnia kell, hogy gyakran marad el az elvárttól vasárnaponként. A szombat általában rendben van, de a pontokat nem akkor osztják ki.” Hogy valóban úgy van-e, ahogyan David Coulthard mondja, azt persze egy jó ideig még vélhetően nem fogjuk megtudni.

Bottas egyébként maga úgy fogalmazott, hogy az augusztusi nyári szünetig szeretné tisztázni a jövőjét a Mercedesszel. Ezek alapján úgy tűnhet, hogy még nem menesztette őt a csapat 2022-re.

Binotto is megmondta a magáét a Red Bullnak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hivatalos: Mick Schumacher nem tud részt venni a monacói időmérőn
Következő cikk Videó: Schumacher hibája a harmadik szabadedzés végén

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország