Coulthard szerint Verstappen ki tudja zárni Hamilton pszichés játékait

Az idei világbajnoki szezonban nagy szerepet kapnak az elmejátékok, minek után a két bajnoki rivális nagyon szoros küzdelmet vív egymással az összetettbeli elsőségért. David Coulthard szerint Max Verstappen jobban veszi az akadályokat, ő nem vevő Lewis Hamilton pszichés hadjáratára.

Polesitter Max Verstappen, Red Bull Racing with David Coulthard

Fotót készítette: Red Bull Content Pool

Az Orosz Nagydíjon a két bajnoki rivális végzett az első két helyen Hamilton-Verstappen sorrendben. Egyelőre továbbra is nagy vakmerőség lenne letenni a voksot egyik vagy másik oldalon, Coulthard mégis úgy gondolja, hogy a holland kerekedhet ki győztesen a hátralevő harcokból.

„Max visszavonultan él, ha nem vesz részt a Forma-1-ben” – jelentette ki David Coulthard a Servus TV  kérdésére, majd a hétszeres világbajnokra is kitért. „Lewis extrovertált, de amikor a pályán van, minden a győzelemről szól.”

„A koncentrációjával és elhivatottságával Verstappen fejben nagyon szabadnak tűnik. Immunis Hamilton pszichológiai játékaira, pontosan tudja, hogy mit csinál. Időnként ő tűnik a legleazábbnak az egész mezőnyben, és csak tovább akar gyorsulni. Végül is láttuk, hogyan kezelte a nyomást Zandvoortban.”

Még több F1 hír:

Az egykori McLaren-pilóta szerint Verstappen remeklésében az is döntő szerepet játszik, hogy a Red Bull képes volt idén felzárkózni a Mercedes mögé. „A Red Bull kitalálta, hogyan tudják csökkenteni a lemaradásukat a Mercedeshez képest, szóval van egy érdekes csatánk. Verstappen méltó lenne a világbajnoki címre.”

A hollandnak valóban minden esélye megvan idén, hogy harcban legyen a bajnoki elsőségért, ugyanis alig néhány pont lemaradásban van a brit rekorderhez képest, ráadásul a hátralevő pályák egyértelműen a Red Bullnak kedvezhetnek.

Surer: Norris nem Hamilton vagy Leclerc szintjén van

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Capito: a formajavulásunk a csapatnál bekövetkezett változásoknak köszönhető
Következő cikk Jók az előjelek az Audi és a Porsche F1-be érkezésével kapcsolatban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország