Coulthard szerint Norris nagy bajnokokhoz méltó módon teljesített
A McLaren egykori pilótája, David Coulthard úgy véli, Lando Norris győztes teljesítménye olyan korábbi legendákéhoz volt mérhető, mint például Michael Schumacher vagy Ayrton Senna.
A brit versenyző ezúttal problémák nélkül vette a rajtot és az első kört, majd pedig fokozatosan kezdte kiépíteni előnyét Max Verstappennel szemben. A futam egy pontján már majdnem fél perccel is vezetett, de a célban is 20 másodperc fölött volt az előnye.
Ez volt összességében Norris harmadik F1-es sikeres, és a második olyan, ahol képes volt hatalmas előnyt kiépíteni magának. Nem meglepő módon Coulthard is csak dicsérni tudta a teljesítményét, még úgy is, hogy Norris kétszer is találkozott a fallal a verseny során, de mindkét esetet megúszta.
„Igazán mesteri teljesítmény volt ez tőle. Ez is mutatja, hogy szinte tökéletesen tud már vezetni. Az egyetlen meglepő momentum az volt, amikor a 14-es kanyarnál elfékezte magát és hozzáért a Tecpro-falhoz. Azt leszámítva hibátlan volt. Micsoda teljesítmény. Ember és gép tökéletes harmóniában” – mondta a Channel 4-nak Coulthard.
„Már az első pénteki edzéstől ilyen volt, jobban ment, mint Oscar [Piastri], aki szintén szép munkát végzett azzal, hogy visszakapaszkodott és felért a dobogóra.” A skót szakértő szerint világos, hogy Norris a jelenlegi formájában olyan nagy bajnokokra hasonlít, mint Schumacher, Senna vagy éppen Lewis Hamilton.
„Lando rendkívül szerény és megközelíthető. Nem ismeri fel, mennyire jók és fontosak a jelenlegi eredményei. Kicsit vékony hangon mondom ezt, de szeretném ezt a futamot Senna, Schumacher és Hamilton legjobbjai mellé helyezni. Mindenki nyerhet futamot azzal, ha kicsit szerencsés, de ez most kivételes volt tőle” – méltatta a bajnoki második helyezettet Coulthard.
Egy másik szakértő is Norrist dicsérte a hétvégét követően, mert szerinte olyat tett le az asztalra, amire még Verstappen sem volt képes.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.