Coulthard szerint a Ferrari megnyerheti a bajnokságot 2023-ban

David Coulthard szerint a Ferrarinak nemcsak azért kell jól teljesítenie, mert ők szerepelnek a legrégebb óta a Forma-1-ben, hanem azért is, mert két remek pilótával és egy jó autóval rendelkeznek.

Charles Leclerc, Ferrari F1-75

A gyengébbre sikeredett 2021-es szezont követően a Ferrari 2022-ben magára talált, már ami a teljesítményt és a futamgyőzelmeket illeti. A sorozatos stratégiai hibák azonban megfosztották az alakulatot attól, hogy harcban legyenek a bajnoki címért. David Coulthard a Mirror Sportnak elárulta, azzal számol, hogy 2023-ban ők lehetnek a legjobbak.

„A Ferrari a leghíresebb név a Forma-1-ben, ők vannak itt a legrégebb óta, szóval elképzelhető, hogy a masszív fáradtság is szerepet játszik náluk” – utalt Coulthard a 2022-es szezonra, amelynek során a maranellói alakulat számos nagy hibát vétett.

„Megnyerték az úgynevezett kvalifikációs világbajnokságot [2022-ben], az autójuk kivételes volt. Charles volt a vezető pilótájuk az év nagy részében abban a tekintetben, hogy ki tudták használni az autóban rejlő teljesítményt, és úgy érzem, hogy az autó az év vége felé egyre erősebb lett.”

Még több F1 hír:

A skót arra is kitért, hogy a Ferrari azzal, hogy leigazolta 2021-re Carlos Sainzot, két erős és motivált pilótával rendelkezik, akik bebizonyították, hogy képesek a csapatukat hozzásegíteni ahhoz, hogy erős autót építsenek.

„Hiszek a versenyzőikben, és abban, hogy mivel ilyen tempóval rendelkező autó tervezését segítették elő, a megfelelő tehetséggel rendelkeznek a csapatban, hogy a problémáikat ki tudják javítani. Szóval mindezek mellett a Ferrarinak 2023-ban a bajnoki címért kell elindulnia.”

„Nem csak azon az alapon (mondom ezt), hogy ez egy piros autó egy ágaskodó lóval, hanem azon az alapon is, ami a kezükben van – a egy nagyon gyors autó és két nagyon gyors és motivált pilóta.”

„Tehát 2023-ban a világbajnokságot kell megcélozniuk, és szerintem elérhetik a céljaikat, ha ki tudják javítani azokat a problémákat, amelyek mindenki számára kirívóan nyilvánvalóak voltak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Nyitott szívműtét maratonfutás közben: ez vár a Williams következő F1-es csapatfőnökére
Következő cikk Az Alpine-nál remélik, Gasly technikailag is új szintre emelheti a csapatot

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország