BRÉKING

Coulthard: „Remélem nem lesz igazam, és Alonso a Forma-1-ben marad”

Az ex-F1-es versenyző őszintén reméli, hogy Fernando Alonso a Forma-1-ben marad, de szerinte a spanyol hamarosan meg fogja unni azt, hogy a 14. és a 15. helyért kell harcolnia.

Senkinek nem kell magyarázni azt, hogy mekkora gondok vannak most Wokingban és a Hondánál. Mindenki tudta, hogy nehéz lesz az első év a japánok számára a V6-os motorokkal, de a jelenlegi helyzet minden határon túlmegy.

2005 és 2006 bajnokánál épp Suzukában, a Honda hazai hétvégéjén pattant el a húr, amikor GP2-es erőforrásnak minősítette a gyártó motorját. Ennek a McLaren és a Honda sem örült, de Alonso nem bánta meg az őszinteségét.

Nem sokkal később olyan hírek láttak napvilágot a sajtóban, miszerint Fernando az érvényes szerződése ellenére már az év végén távozhat. A spanyol igyekezett szépíteni a korábbi nyilatkozatán, és elmondása szerint elkötelezett a projekt iránt.

David Coulthard, aki hosszú éveken át volt tagja a McLarennek, nem igazán hisz ebben.

„Bizonyára nagyon frusztráló az, ami most a McLarennél történik. Úgy gondolom, hogy ez elsősorban a McLaren és a Honda közötti rossz kommunikációnak tudható be, de egyúttal időt vesz igénybe egy ilyen projekt megvalósítása. Ez azonban Fernandónak és Jensonnak, valamint a Forma-1-nek sem jó.” – fogalmazott őszintén DC a spanyol MARCA kérdésére.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Mercedes nem fog sírni a Red Bull és a Toro Rosso után, és szerintük az F1 túlélné a távozásukat! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 7.

„Beszéltem erről Ronnal (Dennis) Japánban, és rájöttem, soha ezelőtt nem volt még ilyen nehéz helyzetben a McLarennél, mint most. Pénzügyi gondok is vannak… Ez most egy nagyon nehéz helyzet.”

„Nem tudom, hogy Alonso maradni fog 2016 után, vagy sem. Most úgy érzem, hogy nem. Remélem, hogy nem lesz igazam, mert ő egy nagyszerű bajnok, és több címet érdemelne. Idén is jól teljesít, de majd meglátjuk, mit lép erre a Honda télen. Ha nem sikerül nekik, Alonso nem fog a 14. és a 15. helyért harcolni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Honda, a Toyota és a BMW távozását is túlélte a Forma-1: ezek után a Red Bull miért lenne nagy falat?
Következő cikk A Honda dupla, vagy semmit játszik! Ebbe hogy mehetett bele a McLaren?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország