BRÉKING

Coulthard: Raikkönen bajnok lett 2007-ben, de nagyrészt a McLaren miatt

Az ex-F1-es versenyző kissé kritikusan fogalmazott Kimi Räikkönen teljesítményét illetően, aki továbbra is szenved a volán mögött.

A finn „Jégember” hatalmas rajongói táborral rendelkezik, noha talán ő az a mezőnyből, aki a legkevésbé foglalkozik a támogatóival. Räikkönen nem vesz részt az online közösségi médiában, és csak ritkábban áll meg a rajongóinak egy-egy aláírásra, vagy egy közös fotó erejéig.

Ennek ellenére a legtöbb rajongó „Istenként” tekint rá, de vannak, akik szerint ez egy kicsit megtévesztő lehet, mivel nincs akkora teljesítmény az eredményei mögött. David Coulthard, aki 2002 és 2004 között volt a finn csapattársa a McLarennél, a következőket írta a bbc-s blogjában.

„Räikkönen legutóbb Kínában is küszködött, és az első négy versenyen igencsak Alonso mögött volt. Rendben, hogy ez csak a szezon eleje, de kicsit kezd arra emlékeztetni a dolog, amikor Räikkönen először érkezett meg a Ferrarihoz. Abban az időszakban sem volt olyan lenyűgöző a teljesítménye. Rendben, hogy 2007-ben megnyerte a bajnokságot, de ez nagyrészt annak volt köszönhető, hogy a McLarennél egymást ütötték ki a bajnokságból a versenyzők. Ezzel együtt Räikkönennek az utolsó versenyen szüksége volt egy ajándékgyőzelemre is a csapattársától, Felipe Massától.”

„Az elmúlt két évben nagyszerűen teljesített a Lotus-nál, de ehhez kellett egy nagyon jó csomag is, valamint talán Romain Grosjean nem is volt olyan jó? Vagy akkor minden Räikkönenért volt? Nagyon nehéz mindezt megítélni.”

„Nem akarom lejáratni Räikkönent, mert nyilvánvalóan egy nagyon tehetséges versenyző, de amikor a dolgok nem mennek jól, akkor hiányzik tőle a munkamorál, összehasonlítván Alonsóval, aki ilyenkor teljesen másképp viselkedik.”

Ezzel szemben a spanyol csapattárs Kínában is remek teljesítményt nyújtott és felállhatott a dobogóra.

„Alonso fantasztikus formát mutatott ezen a versenyen. A 13. évét tölti a Forma-1-ben, de még mindig úgy küzd, mint az elején. Kemény első kört zárt.”

„Ez még inkább nyomatékosítja, mennyire jó versenyző, és érdemes azt is kihangsúlyozni, csak 2007-ben esett meg vele olyan, hogy egy csapattárs tényleg gondot okozott számára - Hamiltonnal, a McLarennél. Ez nem arról szólt, hogy az egyik versenyző jobb a másiknál. Ron Dennisszel már a nászútra készülhetett, majd Dennis az oltárnál visszakozott és a figyelmét Hamiltonra irányította.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínai Nagydíj 2014: Kis híján Alonso, Massa, Rosberg és Bottas is azonnal kiesett
Következő cikk Ricciardo egy igazi sztár, addig Vettelnek új motivációt kell keresnie

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország