Coulthard megmagyarázta, hogy miért „nem kedves" Vettellel

David Coulthard elmagyarázta, miért híresztelik róla azt, hogy ő Sebastian Vettel egyik legnagyobb kritikusa. A skótot még Vettel sajtófőnöke, Britta Roeske is kérdőre vonta, hogy miért kritizálja a négyszeres korábbi világbajnokot.

David Coulthard, TV Presenter

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Sebastian Vettelnek az Aston Martinnál csak egy futam kellett ahhoz, hogy Coulthard azt mondja, „nem látja, hogyan fogja újra megtalálni a formáját“. Ez a német bemutatkozása után történt a brit csapatnál, amelyhez 2021-re csatlakozott, miután a Ferrari elengedte őt.

Azóta Vettel kétszer is másodikként ért célba, bár az egyik második helyét Magyarországon egy üzemanyag-mintavételi probléma miatt később elvették tőle.A 34 éves versenyző a 12. helyen áll a pilóták világbajnoki tabelláján egy olyan szezonban, amely során Vettel a környezetvédelmi és fenntarthatósági ügyek támogatásával kapcsolatban is címlapokra került.

A Kronen Zeitung című osztrák lapnak adott videóinterjúban Coulthard utalt arra, hogy inkább a versenyzésre koncentrálna Vettel helyében. Coulthard azt is elárulta, hogy miért „nem volt kedves" azzal az emberrel szemben, aki 2009-ben leváltotta őt a Red Bullnál és egy évvel később megnyerte az első világbajnoki címét.

Még több F1 hír:

„Seb rekordja kivételes. Pályafutása első szakaszában a gyorsaságával nyert világbajnokságokat. Seb a Ferrarinál töltött idő alatt és most az Astonnál nem ugyanazt a teljesítményt nyújtotta és nyújtja, mint azt korábban megszokhattuk tőle“ - kezdte az 50 éves versenyző.

„Soha nem beszélt velem erről, de Britta, a sajtófőnöke néhányszor igen, mert ismertem őt a Red Bullból. Odajött hozzám, hogy »nem vagy kedves Sebastiannal, mire én: »Nos, Britta, mit látsz te, amit én nem látok?« Én csak azt mondom, amit látok és a Ferrarinál a csapattársa mögött volt, az Astonnál pedig egy szinten van a csapattársával“ - folytatta Coulthard.

 

„Amikor győzött, azt gondoltam, »hű, ez hihetetlen, ez a srác egy győzelmi gépezet«. Amikor veszít, azt mondom, hogy »nos, ez kiábrándító«. Egy kicsit összezavarodtam. Megértem, mert én is versenyző voltam, hogy az embereket nem zavarja, ha pozitív dolgokat mondasz és zavarja, ha negatívokat“ - tette hozzá.

„Nem igazán tudom, mit mondjak Sebastianról. Ő a Forma–1-ben versenyez. A pályán kívül azt mondja nekünk, hogy szedjünk szemetet és biciklizzünk. Nekem nincs szükségem arra, hogy Sebastian azt mondja nekem, hogy szedjek szemetet és biciklizzek - én mindkettőt csinálom“ - zárta Coulthard.

 Norris örül, hogy a szurkolók fiatal generációját is inspirálhatja 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas és Hamilton sokkal gyorsabb volt Verstappennél az USA Nagydíj 1. szabadedzésén
Következő cikk „Még nem jelentették be, de az Andretti megvásárolta a Sauber 80 százalékát!”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország