Coulthard: Kaptam szerződést a Ferraritól, de...

David Coulthard egy friss beszélgetésben elárulta, hogy kapott megkeresést a Ferraritól, mikor a McLarennél versenyzett, ám csupán második számú státuszban szerepelhetett volna Michael Schumacher oldalán.

Mika Hakkinen and David Coulthard, GP Singapore

Az 1990-es évek vége elsősorban a Ferrari és a McLaren „öldöklő” párharcáról marad emlékezetes. Mint ismert, ekkor még Michael Schumacher oldalán Eddie Irvine versenyzett, és egészen 2000-ig ez a páros próbálta visszajuttatni a maranellói alakulatot a csúcsra.

Coulthardnak azt a kérdést tette fel a korábbi Forma-1-es csapatfőnök, Eddie Jordan, hogy beszélt-e más csapatokkal, amíg a McLarennél vezetett. Az egykori McLaren-pilóta pedig egy érdekes részletet osztott meg a múltjáról.

„Igen. Találkoztam Jean Todttal Párizsban, a lakásában, hogy beszéljünk arról, hogy esetleg a Ferrarinál vezethetnék” – jelentette ki a Beyond the Grid podcast friss adásában.

„És az emlékeim szerint a felajánlott szerződés alapvetően egy második számú szerződés volt, amiből – bárki bármilyen következtetést levonhat most a pályafutásomra vonatkozóan – akkoriban még nem kértem, mert nem akartam mást aláírni, mint az egyenlő feltételeket.”

„És így lényegében, ha én a negyedik helyen futottam, Michael pedig az ötödik volt, akkor át kellett volna adnom (a pozíciót), és akkor is, ha vezettem volna. És egyszerűen nem tudtam belemenni abba, hogy ezt aláírjam.”

Mint ismert, a skót versenyző meglehetősen sikeres időszakot teljesített a McLarennél, ám a világbajnoki címet nem sikerült elhódítania. Mika Häkkinen oldalán végül mind 1998-ban, mind 1999-ben lemaradt a címről.

2001-ben a finn teljesítménye némileg visszaesett, Coulthard pedig a szezon első felében komoly nyomást tudott helyezni Michael Schumacerre, ám végül a német könnyedén megvédte a címét. A McLaren-pilóta ennek ellenére mindig is tisztelettel gondol vissza Ron Dennisre, aki korrekt szerződést kínált neki.

„Minden elismerésem Ron [Dennisnek] és a McLarennek, a szerződés, amit felajánlottak nekem, mindig is egyenlő feltételeket biztosított. És bár volt egy záradék, amely szerint el kellett fogadnod a csapatfőnök utasításait, bármilyen körülmények között is történjen az, nagyjából tisztességes és egyenlő lehetőséget kaptam.”

„Szóval ez volt az egyetlen csapat, amellyel tényleg beszéltem a McLarennél töltött kilenc évem alatt” – zárta le a múltbéli események felemlegetését a sokszoros Forma-1-es futamgyőztes.

Eközben Max Verstappen kijelentette, hogy nem kivételezik senkivel, és ha kell, Markóra is rácsapja a telefont…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk McLaren-vezér: A 28 futamos naptár is kivitelezhető, ha rotáljuk a versenyeket
Következő cikk Brundle: Norris "halálos sebet" kapott Katarban

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország