Coulthard ismeri a siker képletét

David Coultharddal készített interjúból kiderül, hogy mi motiválta legújabb könyvének a megírására, miközben egy sor másik területen is bizonyít a skót autóversenyző.

Presenter David Coulthard

Fotót készítette: Jerry Andre / Motorsport Images

David Coulthard igaz polihisztor, az egykori kiváló autóversenyző aktív pályafutása után sok mindenbe belekezdett, jelenleg is több területen tevékenykedik, ám természetesen mind valahogyan a Forma-1-hez kötődik. Coulthard a Channel 4 csatorna szakértője, miközben a brit autóversenyzőket tömörítő szövetség elnöke, valamint a W Series szakmai tanácsadó testületének is a feje. És közben megjelent legújabb könyve, a Siker képlete.

Ebben Coulthard igyekszik egy más szemszögből megvilágítani a Forma-1-ben zajló folyamatokat, és összeveti a hétköznapi életben megszokottakat a száguldó cirkuszban zajló eseményekkel. "Azt gondolom, hogy az üzleti élet szereplői sokat tanulhatnak a sporttól, különösen a Forma-1-től. A különféle fejezetek arról szólnak, amit az előadásaimon mondani szoktam. Ha ezekkel a dolgokkal fiatalabb koromban is tisztában lettem volna, akkor sokkal nagyobb potenciált használhattam volna ki" - jelentette ki Coulthard, aki nem tagadja, hogy a könyv elsősorban a fiának szól.

 

"Van egy fiam, Dayton. Ezek ugyan nem olyan dolgok, amik egy tizenévest érdekelnének, de remélem, hogy majd okulhat az én tapasztalataimból, és abból, amit én tanultam" - mondta a skót. "A Forma-1 számomra egy fantasztikus univerzum volt, 15 évig tartott az én tréningem, míg a legtöbb tanulmányom négy éven át. Ha úgy vesszük, négy év alatt egy adott területen meg lehet szerezni a diplomát, én pedig sport, marketing, mérnöki, üzleti és csapatmunka területén diplomáztam."

A könyv többször is arra a következtetésre jut, hogy a kemény munka hozza meg a gyümölcsét, Coulthard elkötelezett a befektetett munka iránt. A skót szerint nem a magasabb üzleti megfontolás, sokkal inkább a józan ész a meghatározó. "Ez így van, de a legtöbb ember nem használja a józan eszét. Rengeteg magasan képzett, intelligens ember sétál a világban a józan ész teljes hiányával. Gyakran azért kell alapvető dolgokra figyelmeztetni embereket, mert annyira intelligensek, hogy megfeledkeznek ezekről a dolgokról. Azt gondolják, hogy az intellektusuk elég a sikerhez" - vélekedik Coulthard.

Még több F1 hír:

És a skót könyvében a Red Bullt állítja példaként arra, hogyan kell nyerő csapatot építeni. Az osztrák istálló ugyanakkor már hat éve vár az újabb győzelemre, ám Coulthard szerint nyilvánvaló, hogy miért. "Mind tudjuk, hogy mi ennek az oka, nincs saját motorjuk. A kasztni mindig jó lesz, azt hiszem, hogy a Red Bull minden évben olyan autót épített, amellyel győzni lehetne. Idén is elértek két futamgyőzelmet. És éppen ezért a Ferrari és a Mercedes nem szívesen ad nekik motort, nem azért, mert nem akarnák a pénzüket, de nem akarják, hogy aztán a Red Bullok győzzenek" - mondta Coulthard.

És végezetül azt is megkérdezték, hogy szerinte Max Verstappen jövőre harcolhat-e a világbajnoki címért. "Ha olyan autót építenek, mint amilyet szoktak, és a Honda ismét tesz egy lépést előre. De már Austinban is láthattuk, hogy milyen kicsi a különbség, hiszen kevesebb mint egy tizedre voltak a pole-tól" - jelentette ki Coulthard egykori csapatának vb-esélyeiről.


Fernando Alonso folytatja a felkészülését élete első Dakar viadalára, melynek részeként jelenleg Szaúd-Arábiában tartózkodik, és gyűjti tovább a terepralis kilométereket a Toyota Hilux volánja mögött.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk „Schumacher locsolta az italt, mint egy őrült” – a menedzsere az 1994-es címről
Következő cikk Így parádézott a Red Bull Hollywoodban: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország