Coulthard: Horner kedves ember, csak versengő alkat

David Coulthard már 2005-ben tudta, hogy Christian Hornernek megvannak a képességei ahhoz, hogy sikeres legyen a csapatvezetői pozícióban. A skót szerint egyedül a technikai tudás hiányzott, ami aztán idővel megváltozott.

Christian Horner, Team Principal, Red Bull Racing with Kylie Minogue

A Forma-1-ben a legrégebb óta regnáló csapatvezető Christian Horner, aki lassan 20 éve a Red Bull versenycsapatának első számú emberének mondhatja magát. David Coulthard szerint a szakember azért lehetett ennyire sikeres az elmúlt évek során, mivel mindig is erősen dolgozott benne a versenyszellem.

„A valóság az, hogy Christian egy versenyző alkat” – jelentette ki Coulthard az Inside Line podcastnek. „A brit gokart rendszeren keresztül jutottunk egyre feljebb, így tisztában voltam vele, hogy kicsoda ő, láttam a fejlődését, és tudtam az ő Arden Formula 3000-es csapatáról, amely bajnokságokat nyert.”

„Aztán látni, hogy Christian úgymond ejtőernyővel vetődött be a csapatfőnöki posztra (az F1-ben), szóval egyáltalán nem volt aggasztó, mert szükséged van valakire, aki érti a versenyzés dinamikáját. Nem volt kétségem afelől, hogy Christian rendelkezik a csapat működtetéséhez szükséges menedzseri képességekkel.”

„De ez csak egy része a történetnek. Ami akkoriban hiányzott, azok a technikai képességek voltak, hogy egy igazán erős autót fejlesszünk és építsünk” – tette hozzá a skót, aki egy ideig megtapasztalhatta, hogy milyen Christian Horner irányítása alatt versenyezni.

A Red Bull fokozatosan egyre jobb teljesítményre volt képes, 2009-ben már harcban voltak a világbajnoki címért, 2010-ben pedig felértek a csúcsra Vettellel. Ezt követően zsinórban további 3 alkalommal hódították el az egyéni világbajnoki címet.

Horner a 2005-ös évtől tölti be a Red Bull csapatvezetői pozícióját, és az elmúlt két év során ismét képes volt a csúcsra vezetni az alakulatot, hiszen Max Verstappen 2021-ben és 2022-ben is elhódította a világbajnoki címet.

„Christian egy kedves ember, pontosan tudod, hányadán állsz vele. Tudod, hogy mit vár el, és tudod, hogy mikor várja el. Van humorérzéke és együttérzése is, ami azt jelenti, hogy amikor nem dolgozunk állandóan, akkor van időnk pihenni, gondolkodni és ünnepelni is. Vannak emberek, akik állandóan dolgoznak.”

Alonso megnevezte a két kedvenc pályáját…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Barcelonában ismét gumitesztet tart a Pirelli
Következő cikk Így állnak az időmérős párharcok a Forma-1-ben Ausztrália után

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország