Coulthard: Ez is mutatja, hogy nyomás alatt van Lewis Hamilton

A Mercedes-pilóta Lewis Hamilton sok apró hibát vét, ez pedig azt mutatja meg, hogy nyomás alatt van a hétszeres világbajnok – mondta Coulthard, aki két olyan példát is felhozott, amikor relatíve olcsón megúszta az incidensét a brit.

Lewis Hamilton, Mercedes

Lewis Hamilton, Mercedes

Mark Sutton / Motorsport Images

Nagyon kiélezett idén a Forma-1-ben az egyéni világbajnoki címért folyó harc, jelenleg Max Verstappen vezet 6 ponttal Lewis Hamilton előtt, azt pedig nagyon nehéz megmondani, hogy ki kerekedik majd felül a másikon.

A korábbi Forma-1-es versenyző David Coulthard ennek kapcsán arra mutatott rá, hogy Hamiltonnál sok apró incidenst lát, azonban ezeket meglehetősen olcsón megúszta eddig – példának Imolát és Szocsit hozta fel.

További híreink:

„Lewisnak figyelemre méltóan sok incidense van, de eddig megúszta a dolgot. Legyen szó arról, hogy Imolában a kavicságyba csúszott, de ki tudott tolatni, legutóbb pedig Oroszországban a bokszfalnak ütközött, és csak minimálisan sérült meg a kocsija” – mondta a Channel 4-nak.

„Ez egy figyelemre méltó dolog. Olyat nem igazán látunk tőle, hogy rendesen ’elejtené a labdát”, de a sok apró incidens megmutatja, hogy nyomás alatt van Lewis” – nyilatkozta a skót expilóta.

Így áll az Andretti-Sauber ügy, ezt mondta Wolff – német sajtó

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megkezdődtek Spában az átépítési munkálatok, eltűnik az ikonikus kunyhó
Következő cikk Villeneuve: a pontállás nem mutatja Hamilton hibáit

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország