Coulthard és Webber szerint Hamilton volt a hunyó a balesetnél

Két korábbi F1-es pilóta, David Coulthard és Mark Webber is úgy látja, hogy Lewis Hamiltont terheli inkább a felelősség a Max Verstappennel történt incidens esetén.

Coulthard és Webber szerint Hamilton volt a hunyó a balesetnél

A két fél persze másképp látta az esetet, és ennek már a piros zászlós megszakítás során is hallhattuk a bizonyítékait. Hamilton szerint Verstappen fordult rá kívülről, és ő már előzési pozícióban volt a Copse-kanyarnál.

Coulthard nem értett egyet ezzel a kijelentéssel, bár megjegyezte, hogy mivel a brit 33 pontos lemaradásban volt a bajnokságban, ezért talán nagyobb kockázatot akart vállalni, hogy csökkenteni tudja a deficitet.

Még több F1 hír:

„Megfogta a szélárnyékot, volt ott elég hely, mert Max hagyott neki, de ilyen nagy sebességnél abban a kanyarban ez Hamiltonon múlik. Felelősséget kell vállalnia ezért, mert volt elég helye. Tudjuk, hogy ott nem igazán lehet előzni, hacsak nem vagy már teljesen a belső íven.”

„Lewis tudta, hogy kivel áll szemben, betette az autóját, aztán várta, hogy mi fog történni. Ez egy hatalmas csata, mint Senna Prost ellen vagy Mansell Piquet ellen. Tudtuk, hogy idővel ez is eljön. Szerencsére senki sem sérült meg.”

Webber is úgy vélekedik, hogy Hamilton volt a hibás a balesetért, miközben kissé „ügyetlennek” és „elképesztően optimistának” tartja a manővert. „Talán egy kezünkön is meg tudjuk számolni, hogy Hamilton milyen kevés ellentmondásos esetben volt benne.”

„Nem hinném, hogy büszke lesz rá, nem lesz vele boldog. Neki kellett volna kihátrálnia az előzésből, mert Max kanyarja volt az abban a pillanatban. Elképesztően optimista volt tőle, hogy ott megpróbáljon egy ilyen manővert. Egy kicsit ügyetlen is volt Lewistól” – vélekedett Webber.

 

Az ausztrál azon is elgondolkodott, hogy talán az óriási brit tömegnek is köze lehetett ahhoz, hogy Hamilton megpróbálkozott ezzel az előzési kísérlettel. „Belement volna ugyanebbe egy másik helyszínen is?”

„Talán valami nagyon-nagyon különlegeset akart véghez vinni. Hihetetlen trófeagyűjteménye van, tudjuk, hogy mit ért már el ezen a pályán, de ez akkor is optimista volt a részéről. Talán ez az egész esemény most felülkerekedett rajta.”

Hamilton aztán hiába kapott egy tíz másodperces időbüntetést, végül mégis le tudta vadászni Charles Leclerc-t a győzelemért, ezzel pedig sok pontot hozott bajnoki riválisán.

Hiába ment óriásit a Ferrarival Leclerc, mégis nagyon csalódott

megosztás
hozzászólás
Binotto: „Ezzel helyrehoztuk a franciaországi katasztrófát”
Előző cikk

Binotto: „Ezzel helyrehoztuk a franciaországi katasztrófát”

Következő cikk

Perez Hamiltonról: Ez már túlment a határon

Perez Hamiltonról: Ez már túlment a határon
Hozzászólások betöltése