Coulthard: Bergerék pálinkát itattak velem a monzai kvalifikáció előtt

A Formula for Success című podcastben David Coulthard elmesélte, hogy Monzában, az egyik kvalifikáció előtt rávették arra, hogy igyon meg egy pálinkát. Az esetből pole, valamint egy örökre emlékezetes átverés maradt hátra.

Mika Hakkinen and David Coulthard, GP Singapore

David Coulthard egy friss beszélgetésben elárulta, hogy néhány versenytársa kitalált egy történetet, mely szerint Monzában a versenyzőknek a kvalifikáció előtt pálinkát kell innia. A McLaren egykori pilótája annak idején elhitte a dolgot, ennek részleteibe avatta be a rajongókat a Bergerrel történő diskurzus során.

„Fiatal, befolyásolható versenyző voltam, te pedig nagydíjgyőztes. Ott volt Niki (Lauda)... Persze, ezt ti szerveztétek meg, és én nem akartam nemet mondani, úgyhogy kihoztak három kis poharat, amelyek úgy néztek ki, mint a felesek. Biztos, hogy vizet ittak.”

Mint utólag kiderült, az érintett felek minden bizonnyal vizet ittak, ám Coutlhard pálinkát kapott, amit annak rendje és módja szerint meg is ivott. Utólag persze nem bánja a dolgot, mivel első rajtkockát ünnepelhetett.

„Adtak nekem egy pálinkát. Ez körülbelül fél órával a kvalifikáció előtt történt. Megiszom a pálinkát, kimegyek, és már a pole pozícióban vagyok. Megszereztem a pole-t” – tekintett vissza nevetve az átverésre a skót, akinek végül bevált a recept.

Azt persze nem tudjuk, hogy alkalmazta-e máskor is ezt a bevált trükköt Coulthard, mindenesetre ma már elképzelhetetlen, hogy valaki hasonló módszerhez folyamodjon.

Eközben Ocon elmagyarázta, hogy miért üzent a rádión keresztül Hülkenbergnek és a Haasnak. Mint mondja, figyelmeztetni akarta őket arra, hogy bármire képes az előzés érdekében…

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A korábbi bajnok megvédte Perezt: „Mit kellett volna csinálnia? Nem vehetett vissza…”
Következő cikk F1-es szakértő: Verstappen arcára fagyott a mosoly az utolsó körben

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország