BRÉKING

Coulthard: A veszély mindig is a Forma-1 része lesz, hiszen ettől olyan vonzó sport...

David Coulthard úgy véli, hogy a veszély mindig is alapvető része lesz a Forma-1-nek, még akkor is, ha a biztonsági előírások egyre jobbak – különösen Jules Bianchi halála után.

Bianchi péntek este örök álomra tért egy francia kórházban, ugyanis a francia sajnos nem tudott felépülni a 2014-es Japán Nagydíjon elszenvedett sérüléseiből.

A balesetéből sok tanulságot lehet levonni – például, hogy darut nem szabad a pályára küldeni, amikor közben verseny folyik. Emellett a pilótafülkében növelték a biztonságot, továbbá bevezették a virtuális biztonsági autót is.

A biztonság fejlesztése egy soha véget nem érő feladat, azonban David Coulthard rávilágított arra, hogy a nagy kockázat sosem zárható ki a versenyzésből.

„A Forma-1 arról szól, hogy az emberi határokat kell feszegetni.” – mondta a BBC-nek – ”Ettől olyan lenyűgöző emberek milliói számára szerte a világon.”

„Néhányakat azért köt le, mert versenyképes csapatokat akarnak látni – akik jobban nyomják, mint a többiek. Mások számtalan más okból: mert a versenyzés izgalmas, vagy szimplán azért mert lenyűgözi őket, amit a sportban szereplők csinálnak, és megértik, hogy ez mit jelent. Ezt el kell fogadnunk, mert ők tudják, hogy mi forog kockán.”

//

A Forma-1-es versenyzők a jövőben Bianchiért is fejlesztik a biztonságot! fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, July 19, 2015

Coulthard szerint Bianchi balesete brutálisan hívja fel a figyelmet arra, hogy a versenyzés milyen rettenetesen kockázatos.

„Az elmúlt 21 évben mindig ott voltam a Forma-1-es pályákon, és a biztonság jelentősen fejlődött – addig a pontig, ahol most állunk. Sokan azt gondolják, hogy a Forma-1 nagyon steril lett, mert a veszély érzete rengeteget csökkent. Bianchi balesete azonban bebizonyította, hogy a veszély nagyon is ott van.”

„Ez az egyik régebbi pályán történt, a lehető legnagyobb kihívást támasztó körülmények között – esős időjárás, köd, egy nagy igényeket támasztó és beláthatatlan kanyarban.”

„Annak sokkal kisebb az esélye, hogy ez egy újabb, modernebb pályán történik meg, ahol nagyok a bukóterek. Az nem kérdés, hogy a versenyzők azt mondanák, hogy sokkal kevésbé szórakoztató ilyen pályán menni, mint például Suzukában.”

//

Bianchi nagy dolgokat érhetett volna el a Forma-1-ben... fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, July 19, 2015

„És ez nem azért van, mert csak egy percre is elgondolkodnak azon, hogy a halál lehetősége a kihívás része kéne, hogy legyen… Ez azért van, mert a hiba következménye sokkal nagyobb. Ahelyett, hogy szélesen fordulnak és visszatérnek a pályára, kárt okozhatnak az autóban, akár ütközhetnek is. Még akkor is ha végül sértetlenül szállnak ki, nekem elhihetik, ez fáj.”

„Ez olyan különbség, minthogy valaki 50 vagy 50.000 fontot tesz fel a ruletten. Minél nagyobb a verseny, annál nagyobb a tét, és az elégedettség. Ez az alapvető ellentét adja a Forma-1 lényegét.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Merhi: Bianchi akkora durranás volt, mint Hamilton
Következő cikk Jön az F1-es Magyar Nagydíj! Válts diákbérletet a hétvégére!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország