Coulthard: a Mercedes közel lesz a csúcshoz 2023-ban, már futamgyőztes autójuk van

A korábbi skót F1-es pilóta is azok közé tartozik, akik szerint 2023 egy még izgalmasabb szezont hozhat majd, ahol mindhárom élcsapat harcban lehet a végső győzelemért.

George Russell, Mercedes W13, Lewis Hamilton, Mercedes W13

Egy győzelem, 17 dobogós helyezés, de harmadik hely a konstruktőri tabellán. Ez azt jelenti, hogy a Mercedes az utóbbi évtized legrosszabb idényét zárta, ami nagyban volt köszönhető annak, hogy az év első felében rendesen meggyűlt a bajuk a W13-assal.

Ahogy azonban haladtak előre a futamok, teltek a hetek és hónapok, a Mercedes lassacskán elkezdte felvenni a ritmust, és az Amerikai Nagydíjtól kezdve olykor még valós kihívói is tudtak lenni a Red Bullnak, még ha a tényleges különbség nem is csökkent óriási mértékben a két istálló között.

Még több F1 hír:

A még mindig a bikások kötelékébe tartozó David Coulthard ezek alapján úgy érzi, 2023-ban valóban előfordulhat, hogy az F1 három legerősebb csapata mérje majd össze tudását a bajnoki sikerekért.

„A Mercedes biztosan közelebb lesz jövőre. Felfelé ívelő tendenciát mutatnak” – mondta a Motorsport.com holland kiadásának Coulthard. Szerinte ráadásul már a W13-as is győztes autónak volt nevezhető.

„Valójában bizonyos értelemben már most olyan autójuk van, amely képes a győzelemre. Ugyan csak egy futamot nyertek, kettőt, ha belevesszük a sprintet is, de megvan benne a potenciál, és elméletben győztes autó. Ezt nem lehet tagadni.”

 

„Jövőre szerintem simán előfordulhat egy három csapat részvételével zajló küzdelem a Red Bull, a Mercedes és a Ferrari között. Ez nyilván fantasztikus lenne. Ez pedig azt is mutatja, hogy a 2022-ben bevezetett szabályok jól működnek.”

Coulthard tehát így látja jelenleg a helyzetet, de persze a gondolatmenete abból a szempontból sántít, hogy 2023-ban ismét új autók jönnek, még ha gyökeres változások nem is lesznek a szabálykönyvben, így az erőviszonyok megint módosulhatnak.

Abban viszont igaza van, hogy ha a Mercedes tovább tudja vinni az idei év második felében mutatott formát, akkor valóban nagyon izgalmas szezon lehet majd a következő.

Gasly szerint a média csak felfújja a rossz viszonyát Oconnal

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ferrari: ennyivel lehet erősebb a 2023-as erőforrás
Következő cikk Gasly: „Messze volt az elvárásoktól” az AlphaTauri 2022-es éve

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország