Coronel pozitív De Vries kapcsán: „Ezer százalék, hogy meglepetést fog okozni”

Tom Coronel nagyon boldog lenne, ha Nyck de Vriesnek sikerülne F1-es ülést találnia 2023-ra. Jelenleg az AlphaTauri, a Williams és az Alpine is érdeklődik iránta, és a pilóta úgy véli, De Vries tapasztalata is nagy szerepet játszik ebben.

Nyck de Vries, Williams

Fotót készítette: Williams

„A monzai teljesítményét látva 99,9 százalék, hogy esélyt fog kapni a Forma–1-ben” – kezdte határozottan Coronel a beszélgetést az F1Maximaal.nl-lel. „Én már évek óta ezt mondom, évek óta támogatom őt. Úgy tűnik, én mindig is láttam benne valamit, amit sokan csak most kezdenek észrevenni.”

A WTCR-ben vitézkedő veterán szerint De Vriesnek sikerült éppen akkor megütnie a vasat, amikor az meleg volt, hiszen Monzában kiválóan teljesített. „Hirtelen kimagaslott, és elérhetővé is vált számára néhány ülés. Ha Sebastian Vettel nem hagyja abba, ez az egész tánc meg sem történik.”

„Akkor Fernando Alonso sem ment volna el az Alpine-tól, akik nem érdeklődtek volna Pierre Gasly után. Ha ő elmegy, akkor kit kéne a helyére ültetni? Másik fokozatba kell kapcsolni, és úgy tűnik, az emberek pont ezt teszik most.”

Még több F1 hír:

„Csapatfőnökként olyasvalakit akarsz az autódban tudni, aki megbízható, akinek van tapasztalata és gyors. Gasly nemsokára elmegy, és akkor Helmut Markóéknak keresniük kell valakit. Egyszerű a helyzet: a Williams is akarja őt, az Alpine is. Muszáj hamar lépniük, ha nem akarják őt elveszíteni. Csapatfőnökként most akarod őt, nem igaz?”

Coronel szerint csak idő kérdése lehet, mire az Alpine bejelenti Gaslyt, és akkor az AlphaTaurinak új pilóta fog kelleni. „A Williams se rossz, de oda inkább olyan pilóták kerülnek, akiknek még fejlődniük és növekedniük kell.”

„Az AlphaTaurinál teljesen más a helyzet. Ha a Red Bull kötelékén belül jól mész, akkor sosem fognak megválni tőled. Akkor mindig jó helyen vagy.” Coronel szerint De Vries mellett nem csak a gyorsasága szól.

„Minden hétvégén vezet valahol. Minden kategóriában bajnok lett, ahol elindult. Csak nézzék meg az önéletrajzát, és hasonlítsák össze az F1-ben versenyzőkével. Biztos, hogy 95 százalékukat maga mögött hagyja” – jegyezte meg a honfitárs magabiztosan.

 

De Vries ellen esetleg még az szólhat, hogy már 27 éves, így nem tartozik az igazán fiatal, feltörekvő tehetségek közé, de persze az eredményei magukért beszélnek. Coronel szerint pedig az életkora nem is számít.

„Az emberek azt mondják, hogy már 27. Ezt a másik oldalról kell megközelíteni: jó, hogy már 27 éves. Ez azt jelenti, hogy sok tapasztalata van, és nem hibázik annyit, mint egy igazi újonc. Ez a srác már olyan sokat érett, hogy igazából logikus is volt, hogy jól szerepelt Monzában.”

„Nem ismerek nála profibb autóversenyzőt. Ezer százalék, hogy meglepetést fog okozni, de ez a tapasztalata miatt lesz. Az életkora extrát fog nyújtani egy csapatnak. Többet versenyzik mindenki másnál” – zárta a De Vries melletti kampányolását Coronel.

Újabb innovációval készült az F1 a közvetítések során

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Nyomot hagyott Latifin a 2021-es szezonzáró
Következő cikk A Las Vegas-i Nagydíj szervezői „megfizethető” jegyekkel is készülnek

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország