Claire Williams: Russell teljesítménye remek visszajelzés a csapat előrelépéséről

Claire Williams azt nyilatkozta, hogy George Russell időmérős teljesítménye a Stájer Nagydíjon megmutatta azt, hogy a csapat „két nagyon fájdalmas szezon” után ismét elkezdett felfelé ívelni.

George Russell, Williams FW43

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Az esős időmérőn Russell a fantasztikus 12. helyre kvalifikálta magát, alig 1 tizedre attól, hogy megverje a Ferrarikat, a futamról pedig a 11. helyről rajtolhatott Charles Leclerc büntetése után.

A versenyét azonban hamar megpecsételte egy hibája, ami után tett egy rövid látogatást a kavicságyban, de elmondása szerint a Williams gyenge versenytempója miatt amúgy is ugyanott zárta volna a futamot.

Az előző versenyhétvégén Russell a száraz időmérőn megverte a két Alfa Romeot, de motorhibával ki kellett állnia akkor, amikor valós esélye is lehetett volna a pontszerzésre a sok kieső miatt.

Bár egyelőre a várt eredmények nem jöttek, Claire Williams szerint már ezek a jó jelek is bizonyítják azt, hogy előrelépést tett meg a patinás grove-i csapat.

„Összességében jól sikerültek az osztrák versenyek, és a csapat büszke lehet arra, amit elért” – nyilatkozta Claire. „Természetesen úgy távozunk, hogy nem értük el azt, amiért mentünk, de sajnos a Haas, és az Alfa Romeo versenytempója is sokkal jobb volt annál, mint amire pénteken következtettünk.”

 

„Most fontos, hogy már a következő versenyre fókuszáljunk. George időmérős teljesítménye mindenkit felvillanyozott a Williamsnél, a versenycsapat nagyszerűen dolgozott, csak egy két apró hibát vétettek, és ez fantasztikus azt figyelembe véve, hogy hónapok óta nem volt senki a pályák mellett.”

Williams szerint Russell teljesítménye még a kérkedőket is meggyőzte arról, hogy a csapat fejlődik. Szükségük is van erre, mert a Williams éppen új befektetőket, vagy vásárlókat keres.

„Két év talán nem annyira nagy idő, de a Forma-1-ben ez nagyon sokkal többet jelent. Nagyon fájdalmas két év telt el úgy, hogy 22 versenyen mindig kiestünk a Q1-ben.”

„Ez az időmérő most nagy megerősítés volt. Megígértük, hogy a háttérben a csapat szerencséjének megfordításán dolgozunk, és remélem mindenki számára demonstráltuk, hogy teljesíteni tudjuk az ígéreteinket, és továbbra is keményen fogunk dolgozni, mert még nagyon sok tennivalónk van.”

George Russell, Williams FW43

George Russell, Williams FW43

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Claire nagyon dicsérte Russellt az idei erőfeszítéseiért, de elismerte, hogy Nicholas Latifi is a vártnál jobban teljesített.

„George sokat ért. Nem azt mondom ezzel, hogy tavaly nem volt az, mert újoncként is nagyon lenyűgöző volt. A télen azonban megint nagy lépést tett meg, és idén egyértelműen vezető szerepbe került.”

„Nicholas újoncként mindkét versenyen felülmúlta a várakozásainkat, és különösen az első versenyen végzett fantasztikus munkát.”

A Mercedes időközben megtalálta, mi okozta a szenzorproblémáikat a Red Bull Ringen.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Egymás mellett Hamilton és Verstappen Q3-as köre az esős Stájer Nagydíjról: beszédes (videó)
Következő cikk Hill nem tudja, hogy Bottas a megfelelő ember Hamilton legyőzésére

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország