Christian Horner: Ez a kulcsfontosságú különbség Verstappen és Perez között!
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner arról nyilatkozott, hogy szerinte melyik pillanat volt a döntő a 2023-as szezon folyamán, illetve hogy mi a nagy különbség Max Verstappen és Sergio Perez között.
Bár Sergio Perez erősen kezdte a 2023-as szezont – négy futam után Verstappenhez hasonlóan két győzelemmel állt –, viszont végül hatalmas lemaradást halmozott fel a hollandhoz képest, és még a második helyért is keményen kell küzdenie.
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner azt nyilatkozta ennek kapcsán, hogy szerinte Verstappen mentálisan erősebb Pereznél, és hogy a Miami Nagydíj lehetett a döntő pillanat kettejük harcában:
„Szerintem minden sportolónál hatalmas jelentősége van a mentális erőnek, ami mindig kulcsfontosságú szerepet játszik. És azt gondolom, volt egy döntő pillanat idén, amikor Miamiban mondhatjuk azt, hogy Checo potyagólt kapott.”
„Nyert Azerbajdzsánban és Szaúd-Arábiában, és látható volt, hogy nagyon magas az önbizalma. Viszont szerintem az, hogy Max azt követően tudott győzni, hogy az időmérőn a piros zászló miatt csak a kilencedik lett és nagyon gyorsan az élre állt, brutálisan nehéz helyzetbe hozta mentálisan Checót.”
„Ráadásul ezt követően jött Monaco, a dolgok pedig kezdenek felgyűlni. És Max egyszerűen kegyetlen volt, onnantól kezdve elkezdte halmozni a győzelmeket minden futamon” – idézte az Express Hornert.
Eközben motorcsere miatt büntetés jön Mexikóban, míg az első szabadedzés összefoglalóját itt tudjátok elolvasni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.