Christian Horner egyértelműen nyilatkozott Marko jövőjével kapcsolatban
A Red Bull F1-es csapatfőnöke, Christian Horner is reagált azokra a pletykákra, melyek szerint megpróbálja kitenni a csapatból a főtanácsadó Helmut Markót.
A brazil sajtóban egy érdekes cikk jelent meg múlt héten, amelyben arról írnak, hogy Perez csak akkor tarthatja meg a Red Bull-os helyét, ha megtartja a második helyét a világbajnoki pontversenyben, emellett Horner pedig szeretné átvenni a Red Bull F1-es csapatának teljes irányítását, így szeretne megszabadulni Helmut Markótól.
Utóbbi értesülésre reagált is a csapatfőnök, és cáfolta, hogy erről lenne szó, hozzátéve, hogy Marko addig folytathatja a munkát, amíg csak szeretné:
„Mindig is erős és nyílt volt a kapcsolatunk. Persze megesik, hogy valamiben nem értünk egyet, de szerintem ez teljesen egészséges. Gyakran beszélünk számos különböző dologról.”
„Helmut számára kicsit megváltozott a helyzet a barátja és kollégája, Dietrich Mateschitz halála óta, de továbbra is nagyon értékes szerepet játszik a csapat életében, és egyáltalán nincs olyan szándék sem tőlem, sem mástól, hogy ez megváltozzon.”
„Amíg folytatni akarja – hiszen egy nagyon élénk 80 éves emberről beszélünk –, addig szerintem nem lesz változás abban, ahogyan dolgozunk. A szerepek és maga az üzlet is sokat változott persze azóta, hogy megjelentünk a sportban.”
„Az operációs, napi munkavégzésért én vagyok a felelős, a jelentős döntésekben pedig természetesen beszélünk egymással, legyen szó a pilóták vagy a stratégia kérdéséről. Ez egy olyan partnerség, ami rengeteg éve működik. Mindenkinek megvan a maga szerepe és funkciója” – nyilatkozta Horner a Daily Mirrornak.
Eközben Marko reagált azokra a pletykákra, melyek szerint Horner kitúrhatja a csapatból, míg Verstappen bizarr kérést fogalmazott meg a Red Bull felé.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.