Forma-1 Amerikai Nagydíj

Christian Horner a Mercedes döntésképtelenségéről beszélt

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner úgy véli, döntésképtelen volt a stratégia kapcsán a Mercedes csapata az Amerikai Nagydíjon, valamint elmondta, miért a közepes gumikra voksoltak Verstappen első kiállásánál.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W14, Charles Leclerc, Ferrari SF-23

Lewis Hamilton és a Mercedes csapata megpróbálta megnyújtani az első etapot az Amerikai Nagydíjon, azonban csak néhány körrel tovább tudott kint maradni a pályán a hétszeres világbajnok, aki ráadásul ekkor már szenvedett a gumikkal, és egy nagyobb hibát is bemutatott.

Ennek ellenére Hamilton a futam végén meglehetősen közel került Verstappenhez, megtámadni viszont már nem tudta a holland versenyzőt. A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner ennek kapcsán arra tett utalást, hogy döntésképtelen volt a Mercedes a stratégia kapcsán – megpróbálták az egy kiállást, de végrehajtani nem tudták azt:

Még több F1 hír:

„Szerintem a Mercedes a senki földjén találta ma magát. Mondhatni megpróbálták az egykiállásos stratégiát, aztán változtattak, és feltették a jobban működő keveréket, a közepes gumikat az utolsó etapra.”

„De szerencsére éppen sikerült magunk mögött tartanunk őket. Nálunk arról folyt a vita, hogy a középső etapban a kemény vagy a közepes keveréket tegyük fel. Tudtuk, hogy Lando ellen fogunk menni, aki a két keménygumis etapra voksolt.”

„Szóval tudtuk, hogy a közepes-közepes sorrend kulcsfontosságú volt Max számára, hogy meg tudja csinálni az előzést, megszerezze a pályapozíciót, és hogy minél gyorsabban érjen célba a versenyen” – mondta a Sky Sportnak.

Eközben a Mercedes és Hamilton reagált a kizárásukra, míg a pontverseny állását itt tudjátok megnézni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Döntött az FIA Lance Stroll érdekes ügyében!
Következő cikk Íme, a 2023-as F1-es Mexikói Nagydíj menetrendje – újabb éjszakai program!

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország