Chilton még mindig nem nézte vissza Bianchi balesetét

Chilton még mindig nem nézte vissza Bianchi balesetét

Max Chilton továbbra sem tudja megnézni, mi történt korábbi csapattársával, Jules Bianchi-val azon a tragikus vasárnapon Szuzukában. Chilton fejében egyszer sem fordult meg, hogy visszavonuljon a történtek miatt, mivel a sors ellen nincs mit tenni:...

szerző:Dénes Gergely

Tegnap jelentették be, hogy Chilton aláírt teljes szezonra a Chip Ganassi Racinghez az IndyCarban, és a brit versenyző a The Sun lapnak adott interjúban kifejtette, korábban sosem volt vonzó számára az IndyCar, de ez is a sose mondd, hogy soha esete volt. „Az élet változik”- jegyezte meg. „Szerencsés voltam, hogy bejutottam az F1-be, és remek időket éltem át, de az egész hirtelen és szomorúan ért véget, nyilvánvalóan azért, ami Jules-lel történt”- idézte fel a 2014-es szezon végét.

„Keményen érintett Jules halála”- folytatta a 24 éves versenyző. „A szerencsecsillagomnak köszönhetem, hogy nem én voltam. Egy ehhez nagyon hasonló helyzetben volt részem az azt megelőző körben. A mi autónk teljesítménye volt a leggyengébb a rajtrácson – a legkisebb leszorítóerő -, és nekem is volt egy kellemetlen pillanatom abban a kanyarban”- fejtette ki.

„Bármelyikünk lehetett volna. Még mindig nem néztem vissza a balesetet. Nem tudom megnézni. Nem tudom, hogy lehetsz egyszerre versenyző és nézed meg azt, ami történt. A Forma-1 nehéz ügy, mert a csapattársad a legnagyobb riválisod. De Jules nagyon sok mindent tanított nekem abban a két évben. Remek dolgok előtt állt. Nagyon jó versenyző volt, és dédelgetem azokat a napokat, amikor sikerült legyőznöm őt”- mondta Chilton.

Honfitársa, Justin Wilson ugyanazon a hétvégén hunyt el tavaly, amikor Chilton megnyerte a második oválversenyét az IndyCarban. Egy csapatot leszámítva mindenki érdeklődött Chilton iránt, de a Wilsonnal történtek miatt „tízszer olyan nehéz volt a döntés”, mondta. „De folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy ez bármikor megtörténhetett volna. Olyan volt, mint Jules – egy különös baleset.”

„Az F1-ben emlékszem 2014-re, amikor levált Räikkönen kereke. 15 centin múlt, hogy eltaláljon. Nem számít, milyen autóban vagy; ha eljött a te időd, akkor eljött az időd”- foglalta össze filozofikusan.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jules Bianchi , Max Chilton
Cikk típusa BRÉKING