Chilton bebizonyította, mit tud: megérdemli az ülést 2014-re

Max Chilton meglehetősen elégedett a teljesítményével, és úgy érzi, jövőre is jár neki egy hely a Forma-1-ben. A brit versenyző elmondta, különösen a nyári szünet óta villant.

Chilton legjobb eredménye a Monacóban elért 14. hely, és leginkább arra büszke, hogy minden futamot befejezett eddig. A tempóban elmarad csapattársához képest, igaz, Japánban legyőzte Bianchit, akinek újra kellett építeni az autóját.

„Bebizonyítottam, hogy rendelkezek a tempóval és kiegyensúlyozott vagyok – most már én vagyok az egyetlen versenyző, aki minden futamon célba ért”- mondta a sport.bt.com-nak.

„Az F1-ben, ahogy minden sportban, az egész csomagról van szó. Olykor nem maga a tempó számít; be kell bizonyítanod, hogy haza tudod hozni az autót a versenyeken. Ha nem veszel részt a versenyen, nem tudod megnyerni azt”- folytatta magabiztosan. „Az utóbbi öt verseny tényleg bíztató volt, és amit Japánban tettem az időmérőn, az egy lépés volt a helyes irányba. Úgy érzem, nemcsak a csapatnak mutatom meg azt, hogy megérdemlek egy ülést jövőre, hanem mindenkinek.”

„Elismerem, olykor nem csináltam jól a dolgokat – ahogy Silverstone-ban és Németországban -, de ha az egészet nézzük, akkor elég jó a helyzet. Az augusztusi szünet utáni időszakról pedig elmondható, hogy nem tehettem többet”- jelentette ki. „Boldog vagyok a teljesítményem miatt, ahogy a csapat is – én pedig nagyon örülök nekik.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING