Charles Leclerc lemondó nyilatkozata: Megnéztem Max utolsó körét...
A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc úgy gondolja, a Brazil Nagydíjon a második helyről sem tudja majd kihívni Max Verstappent, hiszen sokkal gyorsabb nála a holland.
Charles Leclerc a hetedik helyről indulva az ötödik helyen ért célba a Brazil Nagydíj sprintfutamán. A monacói versenyző arról nyilatkozott, hogy nem is gondolta, hogy több esélyük lehet a Red Bull és a McLaren ellen:
„Nem számítottam többre a Red Bull és a McLaren ellen, ők sokkal jobbak nálunk. Viszont jobbak voltunk, mint a Mercedes, akik a közvetlen riválisunknak számítanak. A tempónk nem volt rossz, de kicsit spórolnunk kellett az elején, ami lelassított minket, de végül vissza tudtunk jönni.”
„A fő célunk, hogy megverjük a Mercedest? Hogy végezhettünk volna-e jobb munkát ma? Igen, használhattunk volna új szett lágy gumit az időmérőn, de csak 1 pozícióról beszélünk.”
A vasárnapi nagydíjon Verstappen mellől, a második helyről rajtolhat a monacói versenyző, viszont nem gondolja, hogy sok esélye lehet Verstappen ellen:
„Megnéztem Max utolsó körét és a saját utolsó körömet, amit elég jónak éreztem – 9 tizeddel vagy 1 másodperccel voltam lassabb nála. Ezzel a tempóval még ha sikerülne is megelőznöm őt, az is kicsit irreleváns lenne, mert 2-3 kör múlva újra ő lenne előrébb.”
A Brazil Nagydíj rajtrácsáért kattints ide, míg a vasárnapi motorsport-program itt érhető el.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.