Charles Leclerc: A pole-ok már nem fénypontok számomra!

Számos pole-lal, de „csak” 5 futamgyőzelemmel rendelkezik Charles Leclerc, így amikor a szezonja fénypontjáról kérdezték, azt válaszolta, számára már nem jelentenek annyit az első rajtpozíciók.

Charles Leclerc, Scuderia Ferrari

A 2023-as szezon folyamán győzni nem tudott, viszont 5 pole-t szerzett és 6-szor állt dobogóra Charles Leclerc, aki végül 206 ponttal a neve mellett az ötödik helyen végzett az egyéni bajnokságban.

Amikor az Auto Motor und Sport arról kérdezte, mi jelentette számára a szezonja fénypontját, azt mondta, a pole-ok már nem jelentenek fénypontot számára – Leclerc 23 pole-nál jár, viszont győznie „csak” 5-ször sikerült:

Még több F1 hír:

„Normál esetben a győzelmek jelentik a fénypontot. Természetesen jó érzés pole-t szerezni, de nekem már 23 pole-om van. És persze az egészet beárnyékolja, hogy már szombaton tudtam, hogy a vasárnap nehezebb lesz. Ezért a pole-ok már nem fénypontok számomra.”

„Emiatt a legjobb dolog számomra idén az volt, hogy segíthettem megérteni a kocsit és olyan irányba vezetni azt, amivel jobbá válhat és középtávon sikert jelenthet számunkra. Főleg azért mondom ezt, mert nagyon nehéz volt megérteni az autót.”

„Sok esetben csak annyiról szól, hogy néhány pontnyi leszorítóerőt találjunk, ez alkalommal viszont sokkal nehezebb volt a helyzet, hogy kapcsolatot találjunk a változtatás és a köridő között” – magyarázta Leclerc.

Eközben Grosjean elmondta, milyen üzenetet kapott Alonsótól, miután kiütötte, míg Verstappen szerint egy kínos hibát követett el idén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: Az emberekben teljesen torz kép él Lance Strollról
Következő cikk Az Aston Martin elégedett a több mint 6000 kilométert megtett tesztpilótájával

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország