Célkeresztben a Red Bull – tényleg megszeghették a költségvetési limitet

Az FIA a jövő hét folyamán teszi majd közzé a 2021-es szezon költségvetési limitjére vonatkozó vizsgálatát. Az Auto Motor und Sport pedig most arról számolt be, hogy állítólag két istálló túllépte a megengedett összeget, az egyikük ráadásul jelentősen. Paddock pletykák szerint a Red Bull lehet az.

Red Bull Racing RB18 front detail

Fotót készítette: Giorgio Piola

A Forma–1-ben a tavalyi évtől kezdve lépett életbe a költségsapka, melynek alap összegét 145 millió dollárban határozták meg, de ehhez még jöttek a sprintfutamok miatti extra pénzek, így összességében tavaly 148,6 millióból gazdálkodhatott mindenki.

A hírek szerint viszont egyesek ennél kicsivel többet költöttek. Úgy tudni, hogy a gyanú elsősorban két istállót érint. Közülük az egyik a már említett Red Bull, míg a másik csapat az Aston Martin lehet.

Az FIA most pedig bajban van. Muszáj lesz publikussá tenni az eredményeket, hiszen a költséglimit túllépése szabálysértésnek minősül, akárcsak egy technikai kihágás. Az eredményt állítólag már jó ideje közzé kellett volna tenniük, de a kettőből az egyik eset komoly földrengést indíthatna el.

A probléma pedig a következő. Az FIA nem rendelkezik egyértelműen meghatározott büntetésekkel abban az esetben, ha valaki átlépi a felső határt. Ez részben azért is van, mert nem akarták, hogy valaki szándékosan átlépje azt, miközben tudja, hogy nem fogják komolyabban büntetni érte.

Ha valaki maximum ötmillió dollárral lépi át a limitet, az még „kisebb szabálysértésnek” minősül a szabályok szerint. Lehet, hogy egyszerű pénzbüntetést kap az, aki ezt teszi. A gond csak az, hogy nehéz meghatározni, pontosan mire elég az az ötmillió dollár.

Még több F1 hír:

A szabályokat betartó nyolc alakulat persze erősen megkérdőjelezi ezt. A Mercedes és a Ferrari úgy véli, ötmillió dollárnyi fejlesztéssel a szezon során akár fél másodpercet is lehet gyorsulni. Eközben azok, akik ennél komolyabb összeggel lépik túl a limitet, pontlevonást is kaphatnak, ami pedig visszavetheti őket a bajnokságban is.

Vagy az is előfordulhat, hogy a túllépés összegét a következő évi költségvetésükből vonják le. Nem véletlen, hogy a Red Bull két legnagyobb ellenfele a háttérben már hangosan próbál tevékenykedni, mert nem akarják, hogy ebből az esetből precedens legyen.

A Ferrari és a Mercedes számításai szerint a bikások nemcsak tavaly, de idén is túlléptek a limiten. Ezért is fordulhat elő az, hogy a már régóta beharangozott könnyített karosszériájuk végül nem kerül bevetésre. Az anyagok és a gyártás költsége ugyanis csak akkor adódik hozzá a költségvetéshez, ha azt először vetik be élesben. Jelen esetben tehát csak a tervezési költségek tartoznak bele a büdzséjükbe.

Ha valóban kiderül, hogy a Red Bull már tavaly sem felelt meg a szabályoknak ezen a téren, akkor a Mercedes biztosan mérges lesz, figyelembe véve, hogy mi történt Abu Dhabiban. Ha emellett még kiderül, hogy az ellenfelük a túlköltekezés révén még extra technikai előnyhöz is jutott, abból egy újabb komoly botrány jöhet.

Végül pedig érdemes azt is hozzátenni, hogy a Ferrari egy másik lehetséges előny miatt aggódik. Az a csapat ugyanis, amelyik 2021-ben többet költött, az extra pénzt akár az idei autó fejlesztésére is fordíthatták.

Még több F1 hír:

Ez esetleg válasz is lehetne arra, hogy a Red Bull idei autója miért sikerült annyira jól annak ellenére is, hogy tavaly a legutolsó futamig fejlesztették az RB16B-t. Így tehát bárki, aki szabályt szeg a pénzügyek terén, dupla előnybe is kerülhet.

Mattia Binotto csapatfőnök már az év korábbi pontján is hangoztatta, hogy nem érti, a Red Bull hogyan képes folyamatosan fejleszteni a limit átlépése nélkül. Ők például Szingapúrba egy új padlólemezt akartak hozni, de végül lemondtak ennek bevetéséről pénzügyi okokból.

A Mercedes is emiatt nem igazán fejleszt már. Állítólag az utolsó komolyabb csomag Austinban érkezik meg az autójukra. A csapatok eközben persze teljes átláthatóságot várnak az FIA-tól, mivel a saját kiadásaikat ugyan tudják, de a többiekét legfeljebb hozzávetőlegesen kalkulálhatják.

Binotto korábbi kijelentésére egyébként Christian Horner azzal válaszolt, hogy más csapatok nem tudhatják, ők mennyit költenek a gyártásra és a különböző anyagokra. Az FIA-nak pedig elősre állítólag nem is szúrt szemet semmi a költségek kapcsán, de miután a riválisok a Red Bull felé kezdték fordítani a figyelmüket, ők is jobbnak látták újra vizsgálódni.

 

Az eredményekre elvileg jövő héten derülhet fény. Azt hallani, hogy mindkét szabályszegő csapat csak „kis mértékben vétkezett”. A konkurencia viszont attól is tart, hogy a botrány elkerülése érdekében igyekeznek szőnyeg alá söpörni az ügyet.

Az FIA ellenőrei egyébként júliusban ellátogathattak a Red Bullhoz, azóta pedig folynak a megbeszélések arról, hogy pontosan milyen költségeket kell figyelembe venni és milyeneket nem. A csapatok persze teljes átláthatóságot és komoly büntetéseket akarnak.

Emellett nem ártana, ha gyorsabban szerezne mindenki tudomást arról, mi történt az előző évben a költségek terén, mert ha csak a következő év októberében derül ki, hogy valaki már tavaly vétett a szabályok ellen, akkor az kétszeresen is előnybe kerül. Ha pedig nem történik komoly szankció, akkor mi értelme van magának a költségsapkának?

A tét pedig nem kicsi. A tavalyi egyéni bajnokságot ugyanis a Red Bull nyerte, a konstruktőriben másodikak lettek. Amennyiben azonban kiderül, hogy jelentősen túlköltekeztek, akkor annak komolyabb következményei is lehetnek.

Az aggódó csapatok akár bíróságra is vihetik az ügyet, de bármi is lenne ebből, a botrány szinte garantált. Most tehát kíváncsian várhatjuk, pontosan mit mond az FIA jelentése az ügyben, és ha valóban szabálysértés történt, akkor annak milyen következményei lesznek az érintettekre nézve.

Latifi elfogadta, hogy a Williams nem tart már igényt a szolgálataira

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso: nekem Verstappen korában már két világbajnoki címem volt...
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Szingapúri Nagydíj - 1. szabadedzés (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország