Caterham: Több mint 3300 megtett kilométer a téli teszteken

Caterham: Több mint 3300 megtett kilométer a téli teszteken

Az utolsó téli tesztnapon Kamui Kobayashi ült autóba. A japán versenyző több mint 100 kört tett meg Bahreinben és összességében egy nagyon pozitív napot zárt.

Kamui Kobayashi

Ez a 106 megtett kör jó lehetőséget jelentett számunkra azt illetően, hogy pozitívan fejezzük be a téli tesztünket. Mondhatjuk ezt annak ellenére, hogy a kuplung problémája miatt az utolsó órában már nem tudtunk pályára gurulni és befejezni az összes tervezett körünket.

Ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy két ilyen jó utolsó napot futhattunk itt Bahreinben, mert ez is csak azt mutatja, hogy a megbízhatóságunk nem rossz, ami nagyon fontos lesz Ausztráliában, sőt, az egész szezonban, ha megnézzük néhány más csapatot is itt, valamint Jerezben.

Ma egy nagyon hosszú programunk volt, miközben reggel számos rövidebb etapot futottunk, miközben a beállításokkal dolgoztunk. Ezen a területen fejlődést tudtunk elérni. Délután már a hosszabb etapokra összpontosítottunk, figyelve az üzemanyagot, és energiagazdálkodási stratégiát, valamint az abroncsok kopását és sok más adatot is. Fontos, hogy mindez egy csomagként működjön, mert ez lesz a kulcs a versenyeken.

Jövő héten eltöltök majd pár napot a szimulátorban a főhadiszállásunkon, ahol még lesz egy kis időnk felkészülni Ausztráliára. Izgatott vagyok amiatt, hogy most visszatérhetek a versenyzéshez a tesztek után. Azt hiszem, egy nagyon érdekes start vár ránk a 2014-es szezonban.

A csapat vezetősége és technikai részlege maximálisan elégedett volt Kamui Kobayashi, Marcus Ericcson és Robin Frijns tesztpilóta munkájával. A Caterham úgy érzi, hogy összességében felkészült az évadnyitó Ausztrál Nagydíjra és köszönettel tartozik a versenyzők munkájáéért, akik kiválóan dolgoztak együtt a csapattal.

A Caterham a Renault motort használó csapatok közül a legmegbízhatóbbnak és legaktívabbnak tűnt a maga 3312 megtett kilométerével.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Kamui Kobayashi
Cikk típusa BRÉKING