Carlos Sainz: „Készen állunk a harcra”

Elérkezett a hét, amire az F1 rajongói hónapok óta vártak: megkezdődik a 2020-as szezon, méghozzá az elmúlt idők hagyományaihoz hűen Ausztráliában, az Albert Parkban.

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Carlos Sainz Jr., McLaren MCL35

Steven Tee / Motorsport Images

Rajongókhoz hasonló izgalommal várják a csapatok is, hogy elstartoljon az év, különösen a McLaren, akik rendkívül optimisták a melbourne-i idénynyitóval kapcsolatban. Carlos Sainz Jr. a második szezonját kezdi a csapat színeiben, és az előző évben elért eredményeivel kifejezetten elégedett lehet.

Stabil pontszerzőként végül az összetett 6. helyén zárt, legjobb eredménye egy Brazíliában szerzett 3. hely volt, amivel élete első dobogóját zsebelte be. A spanyol pilóta nagyon örül, hogy vége a várakozásnak:

Még több F1 hír:

„Végre kiderül, hogy milyen jól dolgoztunk a téli szünet alatt a gyárban és a barcelonai teszteken egyaránt. Sok mindent tanultunk a hat nap alatt az autó viselkedéséről, de csak az első versenyen fog igazán kiderülni, hogy hol tartunk. A rajongók érzelmei, a pálya légköre, a feszültség, amikor a piros lámpák kigyulladnak – mind fantasztikussá teszik ezt a hétvégét. Nagyon vártam már, hogy végre elkezdődjön a szezon, úgy érzem, készen állunk a harcra!”

Lando Norris tavaly mutatkozott be a Forma 1-ben, és a 20 éves brit ifjú többször megvillantotta, hogy nem véletlenül igazolta le őt a McLaren, de a versenyeken gyakran elkerülte a szerencse, és több technikai hiba áldozata lett, aminek köszönhetően végül az összetett 11. helyén végzett. Különösen azért várja a hétvégét, mert már tapasztaltabban érkezik Melbourne-be:

„Úgy jövök már Ausztráliába, hogy bennem van az előző év tapasztalata. Tavaly itt kezdtem a pályafutásom egy egész jó eredménnyel, amin most javítani szeretnék. Sokkal magabiztosabbnak érzem magam, mint egy éve, és nagyon örülök, hogy végre a pályára gurulhatok.”

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Az Albert Parkot mindig is egy érdekes pályának találtam, az ausztrál rajongók hihetetlen légkört tudnak teremteni. Mivel utcai pályáról van szó, ezért gyakran közel haladsz a kerítésekhez, és ha túl vakmerő vagy, akkor annak meg lehet a hátránya. Tavaly a rajongók nagy szeretettel fogadtak, szóval örülök, hogy újra láthatom őket. Sokat dolgoztunk a mérnökeinkkel a télen és a tesztek során, úgyhogy nagyon várom a kezdést, érdekes lesz.”

Andreas Seidl, aki hosszú évekig volt a Porsche LMP1-es projektjének első embere, tavaly érkezett a McLaren csapatához, mint csapatfőnök és elsősorban a technikai részleg helyrerakását várták tőle, ami a tavalyi eredményeket tekintve sikerült is. A német szakember is elégedett a felkészültséggel:

„Készen állunk az új szezonra, és örömmel megyünk Ausztráliába. A sikeres tesztjeink után úgy gondolom, hogy kellően felkészültek vagyunk, bármilyen kihívás elé is állítson minket ez a szezon, már tudjuk, hogy mikre kell különösen odafigyelnünk.”

„Először megyünk neki úgy az Ausztrál Nagydíjnak, hogy itt látjuk legelső alkalommal valójában, hogy mire képes a csapatok nagy része, mert a tesztek nem adtak teljesen tiszta képet. Fontos, hogy a szezont jól kezdjük és az autót kellően jól feltérképezzük, hogy a későbbi fejlesztéseknél mik azok a területek, amikre külön kell koncentrálnunk.”

„Először jövök Melbourne-be a McLarennel, így nagyon várom, hogy találkozhassak a rajongókkal és átérezzem, hogy milyen fantasztikus a légkör. A szezon elején mindig nehezek a versenyek, de a csapaton belül és a gyárban is rengeteget dolgoztak a srácok, szóval tökéletesen késznek érzem magunkat arra, hogy belekezdjünk az új idénybe.


Pár jelenet a McLaren nagy napjáról, amikor a pályán is megcsodálhattuk az autót. Carlos Sainz Jr. és Lando Norris azonban már a tesztre koncentrál.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Be kell-e zárni a csapatoknak a gyáraikat a koronavírus miatt?
Következő cikk Ocon jobb légkörre számít Ricciardo csapattársaként

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország