Carlos Sainz Jr. nem érti, hogyan lehet valaki rasszista, és teljes mértékben támogatja Hamiltont

Carlos Sainz, a McLaren spanyol pilótája is támogatását fejezte ki Lewis Hamilton felé, aki felszólította a Forma-1-et, hogy ne legyenek csöndben a jelenlegi helyzetben.

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotót készítette: Sam Bloxham / Motorsport Images

“Látlak titeket, akik csendben vagytok, sokan a legnagyobb csillagoknak számítotok, mégis az igazságtalanság közepette hallgatásba vonultatok. Én vagyok az egyetlen színes bőrű ember a fehérek által dominált sportban és én állok ki egyedül a történtekért.”

„Azt hittem, hogy az eset után tisztában lesztek vele, miért történik minden így és mondotok valamit, valamint kiálltok mellettünk. Csak most lett számomra világos, kik is vagytok valójában, látlak benneteket.”

Ezzel az Instagram poszttal támadta meg a Forma-1 világát a történtek miatt felzaklatott Lewis Hamilton, aki a mai napig a Forma-1 egyetlen színesbőrű pilótája, felszólálására pedig szinte az összes Forma-1-es pilóta, és csapat támogatóan reagált.

Még több F1 hír:

Carlos Sainz, a McLaren spanyol pilótája megérti ellenfelének álláspontját a jelenlegi helyzetben.

„Egyszerűen meg kell értened őt. Szerintem meg kell értened azt, hogy ő milyen helyzetben van, és azt, ahogyan ő látja a dolgokat” – nyilatkozta Sainz a COPE-nak és a Radio Marca-nak adott interjújában.

„Ezek mellett rengeteg időt tölt el ő is az Egyesült Államokban. Én teljes mértékben elítélem a rasszizmust, nem is értem, hogyan létezhet olyasmi, mint rasszizmus.”

„Nem is vagyok állandóan tudatában ennek, mert még sosem láttam magam körül rasszista megnyilvánulásokat.”

Carlos Sainz Jr., McLaren

Carlos Sainz Jr., McLaren

Fotó készítője: Zak Mauger / Motorsport Images

„A képek, amelyeket láttam (George Floyd haláláról) abszolút botrányosak. Elítélem, és utálom ezt az egészet. Nem tudom, hogyan lehetnék még világosabb, de szerintem a tüntetéseknek békés mederben kell folytatódnia, mert máskülönben elveszik annak igazi oka.”

Lewis Hamilton mellett természetesen kiállt csapata, a Mercedes is, akik azt írták, hogy „Veled vagyunk Lewis. A tolerancia a csapatunk egyik alapértéke, és a sokszínűség mindegyik formája gazdagabbá tesz minket.”

 

Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

Előző cikk Érdekes ötlettel élénkítheti fel az F1 a második futamokat
Következő cikk Sajtó: Wolff az Aston Martin után a Williamsnél is részvényeket vásárolt

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország