Carlos Sainz húzta be a második francia szabadedzést, a Red Bull elmaradt az egykörös tempóban
Megrendezésre került a 2022-es Forma-1-es Francia Nagydíj második szabadedzése is, ahol Carlos Sainz bizonyult a leggyorsabbnak.
A második szabadedzés alkalmával sem fáztak a pilóták, hiszen a pálya még mindig 55 fokos volt a kezdés pillanatában, míg a levegő is karolta a 30 fokot. Nyck de Vries és Robert Kubica helyét pedig átvették az állandó pilóták, tehát Hamilton és Bottas.
A második szabadedzés elején Max Verstappen autóját kezdték el szerelni, a padlólemezén dolgoztak, míg a legtöbb pilóta a futamra leginkább alkalmasnak tűnő kemény keverékeken gurult pályára.
Az első körök után Fernando Alonso állt az élre, de ezek inkább még csak bemelegítő körök voltak. Schumacher az edzés elején megforgott, de nagyobb baj nem történt, igaz egy szett gumit kidobhatott a Haas a kukába.
Az első éles körök után Sainz állt az élre, majd egy rövid időre átvette a vezetést csapattársa, Leclerc, de a spanyol a használt lágyakon ismét az élre állt. Verstappen az első éles körét a lágyakon már féltáv után futotta, de csak a harmadik helyre ugrott fel, miközben alulkormányzottságra panaszkodott.
A Red Bull számára eléggé nehezen alakult a pénteki nap, mivel nem találták a beállításokat, így Verstappen is az edzés nagyrészében félmásodpercen kívül autózott a legjobb ferraris időkhöz képest, míg Perez jóval messzebb volt.
A két Mercedes közel járt Verstappenhez, de Russell az edzésen jobban mozgott Hamiltonnál. A Ferrarinál is voltak azért problémák, Sainz többször is elfékezte megtankolt autóval, mivel ő nagyrészt a futamra készült, hiszen vasárnap büntetéssel kezdheti meg majd a nagydíjat.
Russell az utolsó pillanatokban még majdnem összetörte a Mercedest, de a fiatal brit korrigálni tudott, igaz a szerelőknek nem árt majd szemügyre venni a W13-as padlólemezét, hogy nem-e sérült meg a kerékvetőre hajtáskor.
Az edzés utolsó perceiben már versenyszimulációkat futott a mezőny, Sainz végzett az élen, őt Leclerc és Verstappen, majd a két Mercedes követte. Perez nem tudott felzárkózni, azonban Verstappen körideiből egyértelműen látszik, hogy a keményebb keverékeken jó lehet a Red Bull vasárnap.
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Carlos Sainz Jr. | 22 | 1'32.527 | 227.297 | ||
2 | Charles Leclerc | 22 | 1'32.628 | 0.101 | 0.101 | 227.050 |
3 | Max Verstappen | 17 | 1'33.077 | 0.550 | 0.449 | 225.954 |
4 | George Russell | 20 | 1'33.291 | 0.764 | 0.214 | 225.436 |
5 | Lewis Hamilton | 23 | 1'33.517 | 0.990 | 0.226 | 224.891 |
Teljes eredmény |
Hamilton az egyik legdrágább autójával gurult egyet, ezúttal Roscoe nélkül - képek!
A leggyorsabb F1-es autók, amik sosem nyertek világbajnokságot!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.