Forma-1 Szingapúri Nagydíj

Carlos Sainz: Eleinte nem voltam ideges, aztán ez eléggé meglepett!

A Ferrari pilótája, Carlos Sainz elmondta, úgy gondolta, hogy végig jól tudja majd kezelni a gumikat, aztán viszont meglepte, hogy milyen tempóra volt képes a Mercedes.

Carlos Sainz, Ferrari SF-23, Lando Norris, McLaren MCL60

Carlos Sainz Jr. végig remekül vezetve tudta megszerezni karrierje második F1-es győzelmét a Szingapúri Nagydíjon, miután korábbi csapattársát, Norrist „hátvédként használva” maga mögött tudta tartani a két, frissebb és lágyabb gumikon érkező Mercedest.

És bár fejben végig higgadt tudott maradni a spanyol, azt elárulta, hogy eléggé meglepte a Mercedes pilótáinak tempója, és a gumikopás tekintetében is mással számolt:

Még több F1 hír:

„Eleinte nem igazán voltam ideges, mert úgy éreztem, elég tempóm van még ahhoz, hogy nyomni tudjam az utolsó 12-15 körben. Ugyanakkor ahogy elkezdtem nyomni, rögtön elkezdtek kopni a gumik.”

„Szerintem Landóval együtt nagyon csúszkálni kezdtünk. Aztán eléggé meglepett, hogy a Mercedesek mennyire gyorsan meg tudták előzni Charles-t, és hogy milyen gyorsan kezdtek el felzárkózni rám és Landóra.”

„Ezen a ponton azt gondoltam, hogy oké, nem lesz könnyű dolgom, és csatázni kell majd az utolsó 5-6 körben” – fogalmazott Sainz a futam utáni sajtótájékoztatón.

Norris pedig arról beszélt, hogy direkt nem támadta az „arcátlan” taktikát használó Sainzot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Max Verstappen érdekes reakciója George Russell balesetére
Következő cikk Sergio Perez tudni akarja, miért nem büntették Lewis Hamiltont

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország