Carlos Sainz a kulisszák mögött a McLarennél: evés, alvás, edzés... (videó)

Bizonyos szempontból monotonnak is mondható az, amit Carlos Sainz Jr. csinál a téli időszakban, de ez is része a kemény felkészülésnek. Egy újabb remek kulisszák mögötti videó, ezúttal a spanyol versenyzőről.

Carlos Sainz Jr., McLaren signs an autograph for a fan

Fotót készítette: Andy Hone / Motorsport Images

Van pár alulértékelt versenyzője a Forma-1-nek, és azt kell mondjuk, hogy Carlos Sainz Jr. is közéjük tartozik, aki jobb annál, mint azt sokan gondolják. A spanyolt leginkább a Max Verstappen melletti időszak alapján ítélik meg, és a holland árnyékából még mindig nem lépett ki. Legalábbis, ami a közvéleményt illeti.

Még több F1 hír:

A 25 esztendős spanyol versenyző több mint 100 nagydíjon állt rajthoz a Forma-1-ben. Ezt nem túl sokan mondhatják el magukról, és a többségnek egyetlen egy versenyhétvége sem adatik meg. Ezzel együtt Sainz akár az év versenyzője is lehetett volna a tavalyi szezonban.

Carlos a Red Bull támogatásával kaphatott lehetőséget a Forma-1-ben. Minden álma az volt, hogy egy nap a Red Bull Racing pilótája legyen, de ez nem történt meg. Először a fentebb említett Verstappen szólt közbe, majd Pierre Gasly.

Sainz azonban nem esett kétségbe, és aláírt a McLarenhez, ahol új családra lelt, és nagyszerűen érzi magát. Ez a konstans teljesítményén is erősen meglátszott. Egyszerűen csak szüksége volt a bizalomra, és egy hosszabb távra szóló szerződésre.

A még mindig fiatal pilóta 2015 óta tagja az F1-nek. A Toro Rossóval mutatkozhatott be, ahol 2017-ig versenyzett. Pontosabban mondva a Japán Nagydíjig, mert az utolsó versenyeket már a Renault-val abszolválta, kölcsönben.

A Renault igény tartott a szolgálataira, de a Red Bull kivárt, és emiatt a franciák úgy döntöttek, hogy lecsapnak Daniel Ricciardóra. Ekkor jött a McLaren ajánlata, amit elfogadott a spanyol. Más esetben talán a rajtrácsról is lekerült volna.

2019-ben, az első mclarenes évében az első három futamon még pontszerző sem volt, majd sorra jöttek a jobbnál jobb versenyek. Kanadát kivéve a Magyar Nagydíjig végig ott volt a TOP-10-ben, és az év végén még dobogóra is állhatott Brazíliában.

Sainz most a második szezonjára készül, és láthatóan mindent belead. A fentebb látható kulisszák mögötti videóban Carlos edzésmunkáját, és a napi rutinját figyelhetjük meg közelről, készülvén az első téli tesztre, amit az MCL35 bemutatója előz meg a következő héten.


Kimi Räikkönen és Antonio Giovinazzi új királykategóriás gépe is életre kelt. A nagy pillanat, aminek mindenki örült a svájci csapatnál, mely bizonyos szempontból olasz színekben is versenyez.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Megvan a 2020-as F1-es Ferrari neve
Következő cikk Emberrablás keményítette meg az utolsó női F1-versenyzőt

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország