Carey: Pár éven belül 24 versenyes naptár és a helyszínek rotációja jöhet

A Forma-1 vezérigazgatója, Chase Carey azt nyilatkozta, hogy az F1 a következő néhány évre megcélozná a 24 versenyből álló naptárat, amelyből néhány helyszín évente cserélődne.

Chase Carey, Chairman, Formula 1

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

Mint ismeretes, a Forma-1 november elején kiadta a 22+1 futamos előzetes versenynaptárat, amelyben az idénre tervezett 22 versenyen kívül megtalálható Szaúd-Arábia is a helyszínek között, Vietnam viszont nem, azonban azt még nem jelentették be, hogy melyik pálya helyettesítheti a törölt futamot.

A versenyzők és a csapatfőnökök is egyértelművé tették korábban, hogy a 23 verseny óriási kihívást jelent a csapattagoknak, főleg a szerelőknek és az utazó személyzet további tagjainak. Azonban az F1 vezérigazgatója, Chase Carey azt mondta, hogy még több futamot akarnak rendezni évente.

„2021 utánra tekintve továbbra is érezzük a Forma-1 vendégül látásával kapcsolatos izgatottságot. Számos, idén meglátogatott helyszín fejezte ki érdeklődését a versenyrendezés iránt, míg más országok minden korábbinál jobban érdeklődnek a sport iránt.”

„Arra számítunk, hogy pár éven belül 24 futamból álló naptárat mutathatunk majd be, amelyekből néhány helyszínt rotálni fogunk, hogy az új partnereinknek is lehetőséget adjunk. Azonban az új partnerek száma korlátozott lesz, hiszen továbbra is a hosszú távú partnerségek jelentik számunkra a prioritást.”

Még több F1 hír:

Carey kitart amellett, hogy a COVID-19 jelentette kihívások ellenére a sport közel normálisan fog működni a 2021-es szezon folyamán.

„Nemcsak sikerült fenntartanunk, hanem meg is erősítettük a promóterekkel való kapcsolatunkat. Sikerült jobb feltételekkel hosszabbítanunk a jövő évre. A 2021-es évre úgy tervezünk, hogy szurkolók előtt rendezünk versenyeket, amely a normálishoz közeli élményt biztosíthat.”

„Idén bebizonyítottuk, hogy biztonságosan tudunk utazni és versenyeket rendezni, a promótereink pedig egyre inkább felismerik, hogy továbbra is mozgásban kell maradnunk és kezelnünk kell a vírus miatt kialakult helyzetet.”

„Sőt, számos rendező helyszín platformként akarja felhasználni az eseményeinket, hogy megmutassák a világnak, hogy előre haladnak.”

 

Januárban Stefano Domenicali váltja Chase Carey-t a Forma-1 vezérigazgatói posztján, és úgy véli, hogy a sport egészséges állapotban lesz a következő években.

„Sikeresen megbirkóztunk a 2020-as év és a vírus jelentette kihívással. Egy olyan világgal tervezünk 2021-ben, amely mozgásban van, és minden partnerünk felé egyértelműen kommunikáltuk a várakozásainkat.”

„2021 után egy még izgalmasabb 2022-es szezon következhet, amelyben már új autók lesznek a pályán, az új szabályok pedig fel fogják erősíteni a rivalizálást és a pályán látott akciót. Az egészségesebb üzleti modell pedig vonzóbbá fogja tenni a sportunkat.”

„Ezzel együtt azt is el kell ismernünk, hogy nem rendelkezünk kristálygömbbel a vírussal kapcsolatban, így felkészülünk az ismeretlenre is. De biztosak vagyunk abban, hogy amikor véget ér a vírusos időszak, ott fogjuk folytatni, ahol a járvány kitörése előtt abbahagytuk” – mondta Carey a befektetőknek tartott virtuális meetingen.

Hamilton elárulta, mit akar látni a következő szerződésében…


Egy 10 perces összefoglaló a 2020-as Le Mans-i 24 órás versenyről, amely meglehetősen fordulatosra sikeredett és végül a 8-as Toyota győzelmével zárult.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Két pilóta kap lehetőséget a Ferrarinál a szezon utáni teszten
Következő cikk Hamilton már érti, mit tett Schumacher a Ferrariért és a Mercedesért

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország