Capito: úgy szereztünk idén pontokat, hogy azt meg is érdemeltük

Ugyan a Williams utolsó helyen zárta a konstruktőrök versenyét a 2022-es Forma-1-es szezonban, a grove-i alakulat csapatfőnöke összességében elégedetten tekintett vissza az évre.

Jost Capito, CEO, Williams Racing, arrives at the track

Nem manapság éli a Williams legszebb időszakát, az igazi mélypont 2020-ban érkezett el számukra, amikor szerzett pont nélkül fejezték be az idényt. Ebben az évben döntött úgy Sir Frank Williams, hogy eladja a csapatot a Dorilton Capital kockázati tőkebefektetéssel foglalkozó csoportnak, hogy az istálló olyan háttérrel rendelkezzen, amely méltó a hagyományaihoz.

A tavalyi szezonban nem sikerült komoly előrelépést tenniük teljesítmény terén, de George Russell révén egyre gyakrabban jutottak be az időmérő edzéseken a Q2-be, és végül 23 egységgel a nyolcadik helyen fejezték be a konstruktőri bajnokságot, miután a brit pilóta a második helyen "fejezte be" a soha el nem induló Belga Nagydíjat.

Az új generációs autókkal idén visszaestek a sereghajtó pozícióba és mindössze nyolc pontot tudtak szerezni, azonban Jost Capito csapatfőnök a RacingNews365.com-nak adott interjújában elmondta, a Williams szezonja sokkal többről szólt, mint amit majd a történelemkönyvek tényekre hivatkozva megírnak.

Még több F1 hír:

„Tavaly mindenki elégedett volt, ha bejutottunk a Q2-be, most viszont mindenki elégedetlen, ha nem sikerül elérni a Q3-at. Láthatjuk a különbséget, a csapattal szembeni elvárások emelkednek és ez elengedhetetlen, ha versenyképes akarsz lenni“ - mondta Capito.

„Bár a tizedik helyen fejeztük be a bajnokságot, mégis az volt a csúcspont számunkra, hogy önerőből szereztünk pontokat, amire rászolgáltunk. Nem úgy mint tavaly, amikor kicsit a szerencsén is múlt a pontszerzésünk, mint például Spában“ - magyarázta a csapatvezető.

„Elégedettek vagyunk, ha azt nézzük, honnan indultunk és meddig jutottunk a szezonközi fejlesztésekkel. Folyamatosan bejutottunk a Q2-be és a Q3-ért küzdöttünk“ - fogalmazott a német.

Bár nem a Williamsé volt a legjobb konstrukció a mezőnyben, a csapatmunka kifogástalannak bizonyult az alakulatnál, többször is remek stratégiájuknak köszönhetően sikerült a legjobb tízben zárniuk egy-egy futamot.

 

„Látom a csapat munkáját, sokszor ragyogó stratégiával sikerült megoldanunk a versenyeket. Egyetlen komoly hibát sem követtünk el az év során, ami a remek csapaton belüli kommunikációnak, valamint a kialakult bizalomnak köszönhető.“

„Most ott tartunk, amikor már mindenki élvezi a saját munkáját és kockázatos stratégiákat is bevállalhatunk. A vezetőség részéről is megvan a bizalom, hiszen akkor is támogatnak minket, amikor rosszul megy a szekér. Most sokkal szórakoztatóbb itt dolgozni, mint korábban“ - ismerte el Capito.

Így reagált Leclerc és Sainz Binotto távozására

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Szafnauer: most látszik igazán, mennyire mesés munkát végzett Charlie Whiting
Következő cikk Spanyolországi teszttel folytatódik Piastri felkészülése

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország