Capito: nem az amerikai nemzetisége miatt léptetjük elő Sargeantet
A Williams F1-es csapatfőnöke, Jost Capito ragaszkodik ahhoz, hogy Logan Sargeant amerikai nemzetisége nem játszott kulcsszerepet abban, hogy 2023-ra előléptetik őt Alex Albon mellé.

Capito hivatalosan az Amerikai Nagydíj szombati sajtótájékoztatói során erősítette meg, hogy a Williams akadémiáját erősítő Sargeant fogja váltani Nicholas Latifit a következő szezonban, amennyiben meg tudja szerezni a szükséges szuperlicencpontokat.
Ebből a szempontból tehát kissé furcsának is nevezhető ez a bejelentés, hiszen nem garantált, hogy Sargeantnek lesz elég pontja az F1-es szerepléshez, de az is igaz, hogy nagyon el kéne rontania az F2-es idényzárót ahhoz, hogy ne történjen meg az előléptetése.
Az pedig, hogy amerikai, óriási fegyvertény lehet majd a Williams számára, hiszen a Forma–1 egyre népszerűbb az Egyesült Államokban, jövőre már három viadalt fognak rendezni az országban, így könnyen gondolhatjuk azt, hogy Capitóéknál ez is lényeges szempont volt a fiatal pilóta leigazolása mellett.
Ráadásul magának az F1 egészének is segíthet, hogy 2015 után ismét lesz amerikai a mezőnyben, mert így még komolyabb népszerűségre és nézettségre tehet majd szert a királykategória.
Capito ugyanakkor mindezek ellenére kihangsúlyozta, hogy a 21 éves pilóta pusztán a tehetsége és eredményei alapján fog bekerülni a csapatba. „Jó az F1-nek, hogy lesz egy amerikai versenyző. Mi azonban nem azért vettük őt fel az akadémiánkra, mert amerikai, hanem azért, mert sikeres a versenypályán.”
„Ha pedig bekerülnek az akadémiára, akkor az a célunk, hogy az F1-be hozzuk őket. Ha van egy fiatalod, aki készen áll az F1-re, és van egy szabadon álló ülésed, akkor meg kell adni a pilótának a lehetőséget, máskülönben valamit rosszul csináltál.”
„És emiatt is jutottunk arra a konklúzióra, hogy ez a helyes lépés. Az pedig, hogy Logan amerikai, egy jó dolog, de nem ez alapozta meg a döntést” – magyarázta Capito. Amikor az egyértelmű marketing előnyökről és a bejelentés időzítéséről kérdezték, a szakember így fogalmazott: „Igen, nem vagyunk hülyék, nem igaz? A megfelelő időben kellett ezt összehozni.”
Capito még azt is elmondta, hogy Sargeant akkor vált igazi jelölté a Williams ülésére, amikor megnyerte első futamát az F2-ben Silverstone-ban. „Szerintem Silverstone-tól kezdve mondtuk azt, hogy Logan felkészült az F1-re. Akkor persze még annyira korán volt az évben, hogy nem kötelezhettük el magunkat, mert még sok volt hátra.”
„Először tehát beszélnünk kellett más pilótákkal is, és mérlegelni kellett a lehetőségeket. Mindez pedig segített nekünk a végső döntésnél is, és közben arra az esetre is bebiztosítottuk magunkat, ha Logan nem szerzi meg a licencpontokat, de úgy hisszük, sikerülni fog neki.”
Végül Capitót még megkérdezték, hogy Sargeant gyorsabban fejlődött-e, mint várták: „Nem igazán, de nem tudtuk, ki hogyan megy át ezen a folyamaton. Én pedig szeretek fiatalokat gyorsan autóba ültetni, mert így lehet leginkább megtudni, mire képes valaki.”
„Ha pedig látod, hogy valaki készen áll, mint ahogy láttuk az Logannél, akkor meghozhatjuk ezt a döntést. A másik esetben sem lett volna elveszve, hiszen akkor futott volna még egy évet az F2-ben. Mi azonban láttuk, hogy újoncként futamokat nyert, jól ment az időmérőkön, így helyes döntés az esetében a fellépés.”
Horner eléggé kikelt magából a riválisok kritikái után
Gasly három büntetőpontra van az eltiltástól
Perez nagyon csalódott, amiért már a legelején félrement az amerikai futama
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.