Buttont sem érdekli a teszt, míg Webber szerint oda kellene figyelni Newey-ra

Jenson Button sem lelkesedik a silverstone-i tesztért, így valószínűleg nem lesz jelen a háromnapos eseményen. Mark Webber a biztonságról beszélt, és megjegyezte, hallgatni kellene az olyan nagyöregekre, mint Adrian Newey.

Webber szerint a Brit Nagydíjat nem rendezték volna meg, ha pénteken robbannak fel sorozatban az abroncsok. A Red Bull versenyzője – hasonlóan riválisaihoz – előtérbe helyezi a biztonságos versenyzést.

„Ebben a környezetben, ezen a szinten, egy olyan termékkel kell rendelkezned, mely tartós, minden pályán funkcionál, ahova csak elmegyünk, és teszi ezt minden körülmény között”- mondta Webber a német helyszínen. „A Pirellit tudja, hogy a csapatok a határokat feszegetik a gumikkal, és erre készen kell állniuk, miközben haladunk előre – de akkor is a biztonság a Number 1. A csapatokra nagyon szigorú szabályok vonatkoznak a konstrukció és a töréstesztek terén, szóval minden ilyenben, és nekünk minden évben eleget kell tenni ezeknek. Ezek kemény tesztek, így biztosra kell mennünk, hogy a beszállítók ugyanígy járnak el”- emelte ki az ausztrál.

Adrian Newey keményen kritizálta a Forma-1-et, amiért az idáig jutott a gumik terén, és Webber szerint sokkal nagyobb figyelmet kellene szentelni a sokat látott szakembereknek.

„Egy olyan ember, mint Adrian Newey, nem fogja elfelejteni, mi történt anno ’94-ben. Az emberek felkapják a vizet, ez egy súlyos helyzet, és Adrian nagyon aggódott. Elhihetik, amikor azt mondom, ezek nem apróságok számára. Ő egy okos srác, és elöntik az érzelmek, ahogy minket is. Korrekten kell kezelni ezeket a dolgokat, és a Pirelli így fog tenni. Ha Adriannak véleménye van valamiről – különösen a biztonság terén -, akkor neked tiszteletben kell tartanod.”

Button elmondta, a biztonság valóban nem játék, ezért is örül az új gumiknak. „Elsősorban a biztonságról van szó, ezért üdvözlöm a dolgot, hogy a Pirelli új abroncsokat hozott el ide. Már teszteltük ezeket a gumikat, a másik fajtát pedig tavaly használtuk. Senki sem akarja, hogy még egyszer megtörténjen az, ami Silverstone-ban”- jegyezte meg a brit.

Azt nem tudja, vajon a változás kedvezni fog-e a McLarennek. „Tényleg nem tudom. A legfontosabb a biztonság; ha egy csapat nyer egy tizedet, vagy éppen egy másik, ám legyen. A világ már csak ilyen. Ezekkel a gumikkal kell mennünk, mert ezek biztonságosabbak; nem akarunk gumirobbanásokat. Szerintem senki sem lehet dühös azért, ha az egyik csapat nyer egy tizedet; de azt nem tudom, különbséget jelentenek-e majd.”

Silverstone-ban lehet majd abroncsokat tesztelni, de ez nem hozta lázba: „Manapság nagyon sok munkát végzünk el a szimulátorban. De annak érdekében, hogy megfelelően el tudjuk intézni a dolgokat, be kell ülni az autóba és ki kell menni a pályára. Szívesen csinálnám én! De annak semmi értelme, hogy egy teljes napot egy fajta szetten töltsek. Ez nem érdekel engem.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING