BRÉKING

Button szerint a Red Bull újra erős lesz

Jenson Button szerint nem kétséges, hogy a Red Bull Racing a folytatásban újra erős lesz és természetesen a Ferrarival is komolyan számol.2009 Formula-1 világbajnoka most azonban csak a gárda újabb győzelmére koncentrál.

Fotó: McLaren Mercedes
Jenson Button a monzai kiesésével gyakorlatilag végleg kiszállt a bajnoki csatából, ám a brit versenyző nem adja fel. Az elmúlt három versenyen a McLaren győzedelmeskedett, és a csapat célja, hogy Szingapúrban is a dobogó legfelső fokán ünnepeljen.

„Egy olyan okot sem tudok mondani, ami azt jelentené, hogy ne lehetnénk itt versenyképesek.” – nyilatkozta magabiztosan Jenson Button a Sky Sports News-nak Szingapúrban, az aktuális versenyhétvége helyszínén.

Jenson azonban tudja, hogy nem lesz könnyű dolguk, még akkor sem, ha a legutóbbi három versenyen ők végeztek az élen.

„A legutóbbi három verseny jól sikerült számunkra. A legutóbbi két versenyen nem volt olyan gyors a Red Bull, mint azt vártuk, de szerintem vissza fognak térni, és újra versenyképesek lesznek. És ugyanez igaz a Ferrarira is.” – tette hozzá 2009 világbajnoka.

„De mi az időmérő edzéseken és a versenyeken is versenyképesek tudtunk lenni. Ez valóban kulcsfontosságú, ha meg akarunk nyerni egy versenyt. A szombati nap fontosabb az idei szezonban, mint azt előzetesen gondoltuk.”

Jenson természetesen kitért a csapattársáról szóló pletykákra is, miután több név is bekerült az állítólagos kalapba.

„Ez nagyszerű.” – fogalmazott Jenson az ESPN-nek.

„Minden nap olvasom az újságokat, és rengeteg pletykát láthatunk odakint. Nem tudom pontosan, hogy ezekből mi és mennyi igaz. Sok érdekes dolgot olvashatunk az átigazolásokról, de furcsa módon egy olyan embertől sem olvashatunk idézetet ezekről a dolgokról, akik érintettek benne. Ebben a helyzetben nehéz bármit is mondanom erről. Tényleg nem tudom, hogy ezeknek a híreknek mennyi az igazságtartalmuk.”

„Annyit tudok, hogy Luca di Montezemolo (Ferrari) szerint Sergio Perez (Sauber) nem áll készen arra, hogy a Ferrarinak vezessen, úgyhogy nem tudom, hogy hol versenyez jövőre. Sokat pletykálnak a háttérben, és ez egy izgalmas része a szezonnak. Számomra egyértelmű, hogy hol leszek a következő szezonban, így ez nekem ebből a szempontból sokkal egyszerűbb, de érdekes a pletykákat olvasni. Rengeteg a találgatás odakint. Ez mindenki számára érdekes.”

„Persze érdekel az, hogy ki lesz a csapattársam. Személyes szinten azért szerződtem ide, mert egy versenyképes csapattársat szerettem volna magam mellett. Remek dolog egy versenyképes csapattárs előtt befejezned egy hétvégét. Ha mögötte vagy, az természetesen bosszantó, de tiszteletben tartom azt, hogy jobb munkát végzett, szóval valóban jó dolog, ha egy versenyképes csapattársad van. És igen, ez a legfontosabb számomra.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Fernando Alonso szingapúri sisakja (KÉP)
Következő cikk Vettel: Az nevet, aki a végén nevet

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország