Button nem sok jót jósol Rosbergnek a Mercedesnél Hamilton mellett

2009 világbajnoka szerint Lewis Hamilton meglepetést fog okozni a sebességével a Mercedesnél, miután a brit egy gyengébb autóval is képes nagy dolgokat elérni.Jenson Button figyelmeztette Nico Rosberget.

Fotó: Mercedes AMG
Fernando Alonso, aki 2007-ben versenyzett 2008 világbajnoka mellett a McLarennél, úgy nyilatkozott a Mercedeshez szerződött korábbi csapattársáról, hogy a mezőnyből ő az egyetlen, aki egy gyenge autóval is képes futamot nyerni.

Nos, most Button valami hasonlót sejtet, és szerinte Hamilton meglepetést fog okozni a Mercedesnél versenyző német pilótának.

„Szerintem egy kis meglepetésben lesz része, amikor meglátja az új csapattárs sebességét.” – fogalmazott 2009 világbajnoka az ESPN internetes oldalának hasábjain.

„Tudom, hogy a múltban csapattársak voltak, de szerintem meg fogja őt lepni az, hogy Lewis milyen teljesítményt tud kihozni egy rossz autóból.” – folytatta Button, aki 2013-ban sem számolna a Mercedesszel, mely 2010 óta folyamatosan küszködik, és eddig csak egy győzelmet tud felmutatni, ami épp Rosberg nevéhez fűződik még az idei szezonból.

A munkakapcsolattal azonban valószínűleg nem lesz gond a felek között, miután Rosberg és Hamilton még az F1-es pályafutásuk előtt egy gokart-csapatban rótták a köröket.

„Szerintem már elég jól ismerik egymást. Nico jobban ismeri Lewist, mint én. Ők ketten dolgoztak már együtt és biztos vagyok benne, Nico tudja, hogy mire számíthat Lewistól.” – utalt ezzel a munkakapcsolatra a brit versenyző, aki 2013-tól a fiatal mexikói, Sergio Pérez mellett fog harcba szállni a címért.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING