BRÉKING

Button: Miért kellett lerövidíteni a DRS-zónát?!

Jenson Button nincs kibékülve a döntéssel, hogy lerövidítették a DRS-zónát Japánban, holott már tavaly sem volt könnyű előzni Suzukában.  Kemény menet lesz a holnapi, de a brit versenyző a győzelemre hajt.  

Fotó: McLaren Mercedes

Button a nyolcadik helyről fog indulni a holnapi futamon, és nem elég, hogy a Red Bullok remek formában vannak, előtte van Alonso is, és a pálya sem az előzési lehetőségekről híres…
 
„… és lerövidítették a DRS-zónát is. Nem tudom, miért. Sohasem volt könnyű előzni itt, és még tavaly sem volt az azzal a DRS-zónával. Szóval ez a döntés fejtörést okoz nekem”- mondta a mclarenes az F1.com-nak.
 
„Visszatérve az én versenyemre, nem ideális dolog a nyolcadik helyről indulni, de még így is nagyon várom, mert imádok itt versenyezni. Ennél sokkal rosszabb pozíciókból is indultam már, és jó eredményeket szereztem, és az egyetlen dolog, ami számít, hogy jó érzés menni a géppel. Ez mind különbséget jelenthet, mert azt kell, hogy mondjam, elég jól állunk a stratégiát illetően, és azzal is, ahogy a gumik működnek.”
 
A 2009-es bajnok egyértelműen a Red Bullokat tartja a legnagyobb ellenfélnek: „És azt gondolom, hogy a két Lotus is előttem van – ez kemény lesz. De még mindig azért vagyunk itt, hogy nyerjünk.”
 
És mi a legnagyobb különbség a Red Bull és a McLaren között? „Négy tizeddel gyorsabbak! Hogy miért van ez? Nem tudom. Mindig is gyorsak voltak az olyan pályákon, mint ez, de azt kell mondanom, hogy mi is nagy lépést tettünk meg a gyors pályákon. Emlékszel Spára és erre? És olyan érzésem van, hogy majdnem tökéletes kört mentem. De el kell fogadnod a helyzetet. Ami egy kicsit szokatlan, hogy a Red Bull elég kemény helyzetben volt idén az időmérőket illetően – szóval reménykedjünk abban, hogy holnap ez megfordul”- zárta nevetve.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Japán Nagydíj 2012: Büntetések után a hivatalos rajtrács
Következő cikk Japán Nagydíj 2012: Időmérő (szektoridők)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország