BRÉKING

Button: Kisütött nap, így maradtam az új szárny mellett

Jenson Button a javuló körülményekkel magyarázta a döntést, miszerint az új szárny használata mellett döntött. Lewis Hamilton elismerte, hogy melléfogtak a nagy leszorítóerővel.

Fotó: McLaren Mercedes

Button délután is a McLaren új szárnyával ment, míg Hamiltonnak nem vált be az alkatrész, és maradt a korábbi verziónál, ami nagyobb leszorítóerőt termel. A brit belátta, hogy rossz irányba mentek el:
 
„Délelőtt némi instabilitást éreztem a harmadik edzésen az új szárnnyal, amit éppen próbálgattunk”- mondta Hamilton a boxban.
 
„Akkor elég nagy volt a különbség köztünk, illetve a Red Bullhoz és a Ferrarihoz képest is. Szóval a mi részünkről azt éreztük, hogy valamivel próbálkozni kell annak érdekében, hogy ezt helyrehozzuk. Nekünk ez azt jelentette, hogy vissza kell mennünk arra a szárnyra, amit az utolsó versenyen használtunk. Azt mondták, vagy azt hittük, hogy nem olyan nagy a különbség a két szárny között. De bebizonyosodott, hogy tévedtünk. Nyilvánvalóan rossz utat követtünk. Csapatként döntöttünk így”- emelte ki a brit.
 
„Semmi előnyt sem tapasztaltunk ezzel. Azt gondoltuk, hogy nyerünk valamit a több leszorítóerővel, de nem érződött így.”
 
Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke elismerte, hogy ő is részt vett a döntésben:
 
„Döntöttünk, és ismétlen, hogy én is részt vettem benne. Ahogy itt ülök ma délután, azt érzem, hogy rossz döntést hoztunk. Nem volt sok adatunk, mivel ön is tudja, hogy elég keveset mentünk. Egyik autóval sem láttunk szikrázóan nagy különbséget ma reggel, és ezért is eszközöltünk pár változtatást.”
 
„Talán egy kicsit túlreagáltuk a dolgot. Majd meglátjuk. A holnap új nap lesz, a verseny hosszú, és ez talán lehetővé teszi számunkra azt, hogy pár dolgot máshogy csináljunk.”
 
Button így magyarázta, hogy miért maradt az új szárny mellett: „Beszéltem a mérnökeimmel, és úgy döntöttünk, hogy maradunk a beállításnál, mivel a napsütés miatt remélhetőleg jobban fog tapadni a pálya. Azt gondoltuk, hogy ez a legjobb választás, és nem feltételeztük, hogy a sok tapadás lenne a legjobb választás mára – különösen nem holnapra.”
 
„Ennek jónak kell lennie holnapra, és az egyenesben különösen. Nem kell annyira nyomnunk a kanyarokban. De sohasem tudhatod, és mi sem tudjuk, hogy ki lesz a gyorsabb, vagy ki lesz a kiegyensúlyozottabb.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Williams: Túl kemény volt a büntetés!
Következő cikk Kiss Pál Tamás hét helyet javítva a top10-ben zárta a spái hétvégét

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország