BRÉKING

Button: Jövőre én leszek a vezér a McLarennél!

Jenson Button imádja a mexikói jellegzetességeket, és van is róla valahol egy kép, ahol egy sombrerón kívül nem sok mindent visel.  A McLaren versenyzője egyértelműen leszögezte, hogy jövőre ő lesz a vezérürü a csapatban. 

Fotó: McLaren Mercedes

Nagy várakozás előzi meg a 22 éves Pérez érkezését a McLarennél, aki tíz évvel fiatalabb, mint jövőbeni csapattársa. A brit versenyző számára nagy blama lenne, ha a Saubertől érkező tehetség már az első évében borsot törne a rutinos 2009-es bajnok orra alá.
 
„Én több ideje vagyok itt. Része vagyok a bútoroknak, és tagja vagyok a családnak is itt. Szóval az eredményeket fogják várni tőlem, de nem gondolom, hogy több nyomás lenne rajtam emiatt”- mondta Pérez érkezéséről Button.
 
„Harcoltam bajnoki címekért és nyertem is bajnokságokat, és ez jelenti a nyomást. Ha egy olyan versenyautóban vagy, ami meg tud nyerni minden futamot, vagy minden futamon harcolhat a győzelemért, akkor az nyomást jelent. De az utóbbi négy évben ez jelen volt. Pontosan ugyanilyen lesz”- tette hozzá a brit.
 
A McLaren versenyzője attól sem fél, hogy az új csapattárs kevés tapasztalattal rendelkezi:
 
„Ha csak egy tapasztalt versenyző van a csapatban, az nem változtatja meg a dolgokat, de a csapatvezetés olyasmi, amit nagyon szeretek. Fontosak lesznek a benyomásai, mert egy másik csapatból jön. Segít, ha olyasvalaki jön, akinek friss ötletei vannak. Egyben szeretem a sombrerókat is – számomra ez a kulcs”- tette hozzá mosolyogva.
 
„Amikor Martin azt mondta nekem, hogy Pérez jön, akkor mosolyogtam, mert szeretem a sombrerókat és a margaritát. Van rólam valahol egy jó kép, ahol egy sombrerót viselek, és nincs sok minden rajtam azon kívül.”
 
„Nem becsülöm alá Pérezt. Lewishoz képest tapasztalatlan, és ez lesz az első éve itt, de még így is gyors lesz. A következő évben kiegyensúlyozottabbnak kell lennie a tempójának, de határozottan én leszek az az ember a McLaren számára, akihez fordulhatnak akkor, ha világbajnokok akarnak lenni.”
 
És ha legyőzi Pérez? „Akkor leveszem a kalapom előtte, mert nem fogok sz*r munkát csinálni a következő évben.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: Vettel hihetetlen teljesítményt nyújt, és milyen fiatalon!
Következő cikk Japán Nagydíj 2012: Büntetések után a hivatalos rajtrács

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország