Button: Hamilton rosszul döntött, de itt fantasztikus a hangulat

Jenson Button ismét megerősítette a véleményét, miszerint jelenlegi csapattársa hibát követ el a váltással. A 2009-es bajnok hangsúlyozta: a McLarennél továbbra is „fantasztikus” a hangulat, és együtt fog dolgozni Lewis Hamiltonnal...

Fotó: McLaren Mercedes

Mióta kiderült, hogy Hamilton jövőre már a Mercedes versenyzője lesz, az egyébként is rossz hangulat még tovább romlott a csapaton belül – és a csapattársak is elhidegültek. Az MP4-27-et folyamatosan műszaki hibák sújtják, és Hamilton a beállításokat sem találja azzal a géppel, amivel nyáron még futamgyőzelmeket szerzett, és sokkal gyorsabb lett a fejlesztéseknek köszönhetően.
 
Az összeesküvés-elméletek gyártóinak ennyi épp elég ahhoz, hogy levonják a következtetést: a McLaren belülről torpedózza a britet, aki 13 éves kora óta velük van. Ennek ellenére kétséges, hogy Wokingban a sérelmek miatt bukjanak el címet, amire 2008 óta várnak.
 
Jenson Button tiszteletben tartja csapattársa döntését, de ez nem jelenti azt, hogy egyetért vele:
 
„Azt választotta, hogy a saját útját járja az év végétől. Ez az ő döntése, habár személy szerint én nem gondolom, hogy helyes döntés”- mondta a Guardian-nak.
 
„Nem vagyunk közeli barátok. Együtt dolgozunk, és jó munkakapcsolatunk van. Ha azt gondoljuk, hogy valami baj van az autóval, dolgozni fogunk rajta”- tette hozzá JB.
 
A 2009-es bajnok azt is elmondta, hogy a McLaren mindent meg fog adni Hamiltonnak a siker érdekében – ahogy az eddig is történt.
 
„A csapat mindent meg fog adni Lewisnak, amit csak tudnak, mert Lewis meg tudja adni az esélyt a csapatnak, hogy versenyeket nyerjenek – ahogy én is meg tudom ezt adni. Az istálló foglalkozik a versenyzőkkel, de egyben a győzelemmel is. Egyáltalán nem lesz semmilyen változás ebben a csapatban azon a téren, ahogy nekiállunk a versenyeknek a két a pilótával.”
 
„Lenyűgöző, hogy az embereknek milyen véleménye van erről a csapatról, és ezek közül egyik sem igaz”- utalt a fent említett elméletekre.
 
„Fantasztikus a hangulat a csapatban. Amennyire én látom Lewist, koncentrált, és nyerni akar. Semmi sem változott. Egyszerűen csak pár ember nézőpontjáról van szó, akik nagy nézőtáborral rendelkeznek, és át akarják adni az ő álláspontjukat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING