BRÉKING

Button és Hamilton is erős hétvégére számít Abu Dhabiban

A McLaren Mercedes versenyzői egy igazán erős versenyhétvégére számítanak Abu Dhabiban, miután Indiában nagyon versenyképesek tudtak lenni a futam ideje alatt.Jenson Button és Lewis Hamilton is felállna a dobogóra.

Fotó: McLaren Mercedes
Jenson Button:
„Nagyon várom már ezt a versenyhétvégét, melyről jó emlékeim vannak. 2009-ben remek csatám volt ott Mark Webber ellen, és a harmadik helyen zártam a versenyt. Lewis (Hamilton) és én ott állhattunk a dobogón a szezon utolsó két versenyén. Azt hiszem, hogy ez egy újabb szoros verseny lesz a szezonban. India megmutatta számunkra azt, hogy ebben a pillanatban a három legjobb csapat rendkívül közel van egymáshoz, így most nem szeretnék jóslatokba bocsátkozni a pontos hierarchiát illetően. A legutóbbi versenyekhez hasonlóan a Red Bull egy kis előnnyel kezdheti meg a hétvégét, de biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk ellenük harcolni.”

„Indiában mindenképpen pozitívum volt, hogy elöl tudtunk lenni, és bár Abu Dhabiban még a DRS használatával is nehéz az előzés, biztos vagyok benne, hogy egy újabb nagy csatát fogunk látni, ami fantasztikus lenne a rajongók számára.”

Lewis Hamilton:
„Az Abu Dhabiban felhúzott létesítmények fantasztikusak – talán a legjobbak a világon a versenypályák közül. Mindig is élveztem ezt a helyszínt. 2009-ben megszereztem a rajtelsőséget, és egészen a kiesésemig vezettem a versenyt. 2010-ben második lettem, addig tavaly nyerni tudtam. Itt nagyon megy nekem a szekér.”

„Ez egy valóban olyan pálya, ahol nyomhatod neki, és ez az, amit a leginkább élvezel. Sok különböző kanyar található rajta. Az első gyors szektort egyenesen imádom. A trükkös és technikás részek szintén szórakoztatóak. A jó mechanikai egyensúly különbséget fog tenni, miután folyamatosan irányváltás alatt vezetsz.”

„Abu Dhabiban a Red Bull autói hagyományosan jól szerepeltek, de a versenytempónk nagyon erős volt Indiában. És ez az egész versenyre értendő. Nagyon élveztem az indiai futamot, miközben 60 kört maximális tempón futottam. Ennél gyorsabban már nem tudtam menni. Szerintem Abu Dhabiban is egy erős versenyhétvégét futhatunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ecclestone és a Formula E: az elektromos gépek csak fűnyírók
Következő cikk Lauda: A Mercedes a legjobb párossal fog rendelkezni 2013-ban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország