BRÉKING

Button és Hamilton: Ez egy remek nap a McLarennek!

A McLaren Mercedes versenyzői megszerezték az első sort Brazíliában, és Jenson Button egy nagyon mókás versenyre számít, mivel rajtuk már nem olyan nagy a nyomás.  Lewis Hamilton méltó eredménnyel távozik az utolsó időmérőjéről, melyet a McLarennel futott.   

Fotó: McLaren Mercedes
Lewis Hamilton (1.):
 
„Micsoda remek érzés ez! Milyen remek hétvége eddig, és remélem, hogy holnap is tudjuk majd nyomni. Nagyszerű dolog, hogy behoztuk 1-2-be Jenson-nal. Egy nehéz versenyre számítok. Mindig is a negyedik helyről rajtoltam itt, vagy még egyszer például a 18.-ról is. Azt mondtam Martin-nak, hogy nem akarok a negyedik helyről menni. Nagyon büszke vagyok, és boldog is, hogy megvan a pole.”
 
„Szerintem az időjárás trükkös lesz holnap, és még inkább egy lottó lesz miatta. Ahogy Jenson is mondta, egy remek pozícióba hoztuk magunkat ahhoz, hogy a lehető legjobb munkát végezzük. Csapatként kell dolgoznunk, és mindezt együtt kell tennünk. Biztosra fogunk menni benne, hogy abszolút mindent elvégezzünk."
 
„Ez eddig egy nagyszerű hétvége volt, és nagyon hálás vagyok azért, hogy az első sorba hozhattam be az autót”- ismételte a brit bajnok.
 
„És az, hogy az utolsó időmérőm a McLarennel egy 1-2-ben végződött, egy remek munka a csapattól, és remélem, hogy valami pozitívra fordíthatjuk.”
 
Jenson Button (2.):
 
„Ez egy remek nap számunkra, és Lewis utolsó pole-ja a csapatnak. Ez egy nagy dolog nekünk, és fontos, hogy együtt vagyunk az első sorban. Ez is azt mutatja, hogy erősek vagyunk csapatként, és sajnálatos, hogy változni fog, de a dolgok változnak. Kemény dolog esőben vezetni itt, mivel nagyon sok az átfolyás a dombok miatt. Lewis és én jót fogunk mókázni, mivel van két ember, akiken nagyobb a nyomás, mint rajtunk. Mindketten nyerni akarunk – így mennek a dolgok. Nem harcolunk a címért, szóval a győzelemért fogunk harcolni. Ez a legjobb időmérőnk, ami valaha is volt itt, szóval nagyon várom a versenyt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Massa: Ha kiderül, hogy rossz a váltóm, akkor azzal indulok
Következő cikk Esőtáncot jár a Mercedes?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország