BRÉKING

Button: Alonso jobban megérdemli a címet!

Jenson Button szerint Fernando Alonso nagyon kiegyensúlyozott volt ebben az évben, ami remek benyomást keltett a McLaren versenyzőjében. A brit bajnok elmondta, hogy a folyamatosan erős teljesítmény többet ér, mint a pár futamon mutatott remeklés.    

Fotó: Scuderia Ferrari
A brazil hétvége – mint mindig – most is tartogat meglepetéseket, mivel a pénteki edzésekre száraz időt jósolnak, de az időmérőn és a futamon már nagy az esélye a csapadéknak. A McLaren versenyzője elmondta, hogy ez ravasz helyzetet teremthet:
 
„Nagyon trükkös lesz nekünk, hogy megpróbáljuk beállítani az autót vasárnapra, mivel valószínűleg nem fogunk vezetni esőben egészen vasárnapig”- kezdte a 2009-es bajnok a Sky Sports-nak.
 
„Nekünk ravasz dolog ez, de van két olyan ember, akiknek még inkább az lesz – Sebastian és Fernando. Micsoda remek bajnoki döntő, ahogy esőben harcol ez a két srác, amikor olyan sok rizikó van ebben az egészben.”
 
Alonso és Vettel is úgy nyilatkozott, hogy nem érzi magán azt a többletnyomást, ami a fináléval jár. Button úgy gondolja, hogy a srácok ferdítenek:
 
„Mindannyian tudjuk az igazságot, nem igaz? Egyikőjük sem mondta az igazat. Nagyon nagy nyomás van a srácokon, és ezt maguknak is köszönhetik. A dolgok már csak így mennek; nyerni akarsz. Ha szára lesz, akkor szerintem nagyon könnyű dolga lesz Sebastiannak – már ha nincs megbízhatósági problémájuk.”
 
„Ha lesz eső, márpedig valószínűleg lesz, akkor az nagyon megkavarhatja a dolgokat. Nem számít, hogy honnan indulsz, nagyon nagy esélye van annak, hogy nem fejezed be a versenyt. Sebastian számára az a verzió a legrémisztőbb, ha nem fejezi be a versenyt – nem az, hogy nem ő a leggyorsabb.”
 
A McLaren versenyzője azt is elmondta, hogy szerinte Alonso érdemli meg jobban a címet:
 
„Fernando volt a legkiegyensúlyozottabb ebben az évben. Mindannyian tudjuk, hogy ez mennyire fontos, és valószínűleg ezt ő is tudja. Már csak azért is, mert nem igazán hibázott. Az első verseny után azt mondtam, hogy nincs sok esélye, és tényleg így gondoltam”- idézte fel Button az Ausztrál Nagydíjat, melyet ő nyert meg.
 
„Egy másodpercre volt az időmérőn, vagy még többel. A Ferrari remek munkát végzett, és nyilvánvalóan ő is. Folyamatosan gyors volt, és nagyon jó munkát végzett az autóval, amivel rendelkezik. Sebastian sokkal kevésbé volt kiegyensúlyozott. Az utóbbi versenyei fantasztikusak voltak – egy remek autóval. Ha az évre mint egészre tekintünk, akkor a kiegyensúlyozottság sokat jelent, és jó látni azt, hogy Fernando minden versenyen jó volt. Valójában nagy benyomást tett rám az, hogy láttam ezt a teljesítményt minden versenyen”- zárta a brit.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Vettel: Mi lenne, ha még rá is gyújtanánk a dobogón?!
Következő cikk Kiss Pál Tamás: „Nagyobb fejtörést okoz ez a pálya, mint gondoltam”

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország