Button: 342 km/órával Monzában

Jenson Button rendkívül élvezi a száguldást Monzában, és annak kifejezetten örül, hogy végre sokat mehettek szárazon.  A McLaren versenyzője alapvetően elégedett a géppel, és a fő csapásirányt kell eldönteni.

Fotó: McLaren Mercedes

Button a második helyen végzett délután, és mint elmondta, az MP4-27 alapjai rendben vannak az Olasz Nagydíjra:
 
„A Ferrari tempója nagyon jó, és mindkét autójuk gyors. Mindkét keverékkel jól mennek, de mindenekelőtt a keménnyel. De vannak még más gyors autók is körülöttünk. Nagyon szoros a dolog, mivel a Mercedes is gyors, és a Lotus is”- mérlegelt a brit.
 
„Ez egy érdekes hétvége lesz, és senki számára sem lesz könnyű”- tette hozzá JB.
 
„Most sokkal jobban ment nekem, mint múlt pénteken, amikor nem éreztem magam olyan jól. Az is jó volt, hogy szárazon tudtunk menni. Ezen a pályán megyünk a legkevesebb leszorítóerővel, és jól érzem magam az autóban. Délután kipróbáltunk egy pár dolgot, mivel az első edzés után elégedettek voltunk, és azt gondoltuk, hogy tudunk változtatni pár dolgot a guminyomással és a szárnyakkal kapcsolatban. Egyes dolgok működtek, míg mások nem.”
 
„A keményebb gumival jó volt a kopás mértéke”- tért át az abroncsokra. „A közepessel már nem volt egészen jó, de az 1-es kanyarban egyszer el is fékeztem a gumikat, és ezért is volt ez egy kicsit rázós később. Utána visszatettük a keménykeveréket, hogy összehasonlítsuk a dolgokat, ami jól  sikerült. Nem vagyunk rosszak, de még kell valami apróság, ami az egyensúlyt illeti.”
 
„Remek élmény, hogy többször is 300 km/óra felett megyünk. Ma mindkét keverékkel sokat mentünk, kevés és sok üzemanyaggal egyaránt. Ma délután 342 m/órával mentünk ott, ahol délelőtt 14 km/órával lassabbak voltunk. Ma el kell döntenünk azt, hogy melyik a jobb megoldás.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING