Button Wilson halála után erősen elgondolkozna a fedett pilótafülke bevezetésén

Button Wilson halála után erősen elgondolkozna a fedett pilótafülke bevezetésén

Jenson Button már másképp gondolja a dolgot, ami a zárt pilótafülke bevezetését jelenti a Forma-1-ben, vagy épp az IndyCar-ban.

A nyitott kategóriás versenyek mindig is veszélyesek voltak. Már a nevükből is tudhatjuk, hogy a pilótát sok esetben gyakorlatilag csak a sisakja védi meg egy súlyos, vagy egy esetleges halálos balesettől.

Sajnálatos módon legutóbb Justin Wilson a lehető legrosszabbul járt, és belehalt a sérüléseibe. Az ex-F1-es versenyzőt az IndyCar futamán érte utol a halál, amikor egy leszakadt elem eltalálta a fejét.

És ez csak néhány héttel azután történt, hogy végleg búcsút vettünk Jules Bianchitól, aki szintén egy súlyos fejsérülés után hunyt el, hosszú szenvedést követően.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Vettel most aztán belenyúlt a jóba:D fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. szeptember 3.

„Rendkívül szomorú volt az, ami Justinnal történt. Nem igazán akartam elhinni azt, ami vele történt. Szinte egy pályán nőttünk fel, és emlékszem még a gokartos időkre. Nagyon sajnálom, hogy ilyen kegyetlen volt vele a sport. Egy remek ember és remek versenyző volt, aki sokaknak fog hiányozni.” – fogalmazott szomorúan Button Monzában a csütörtöki médianapon.”

„Eddig a pontig elleneztem a zárt pilótafülke bevezetését, de ezek után másképpen látom a helyzetet. Ez egy modern világ, és nem 30, vagy 40 évvel ezelőtt vagyunk. Valamit tennünk kell, méghozzá drasztikus módon, hogy elkerüljük az ilyen baleseteket.”

„Komolyan el kell gondolkodnunk azon, hogy változtatnunk a pilótafülkén. Egyelőre nem tudom, hogy mi lenne a legjobb megoldás, de valami kell fölénk és körénk, ami jobban megvéd bennünket.”

„Ez nyilvánvalóan egy hosszabb fejlesztést vesz igénybe, de a teljes fejvédelem járható út lehet, különösen az IndyCarban. Bármi is történjék, a Forma-1-ben ez még biztosan nem kerül jövőre bevezetésre, de tennünk kell valamit azért, hogy mindez változzon. A törmelékek sokszor valóban életveszélyesek, és ezekben az esetekben a zárt fülke megvédene bennünket. Az IndyCarban még gyorsabban kell lépniük az illetékeseknek, mert úgy tűnik, ott ez sokkal nagyobb kérdést jelent.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button , Justin Wilson
Cikk típusa BRÉKING